A fordulat talán a ’80-as évek végének nagysikerű feketekomédiájából sem lógott volna ki. A hal neve ezúttal mégsem Wanda, és másfél éve már csak nem is az egyes amur- és busafélék gyűjtőneveként használt Asian carp. Illinois a növényevő halfélékhez kötődő negatív fogyasztói konnotáció miatt ugyanis állami szinten megváltoztatta az Egyesült Államok-szerte négy édesvízi halféle gyűjtőneveként alkalmazott kifejezés élelmiszeripari használatát. Az amur, fekete amur, fehér busa vagy pettyes busa termékeket 2022 óta Asian carp helyett copi néven forgalmazzák – egyre több amerikai piacon.
Problémás pontyfélék
Az új brand az Illinois-i Természeti Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a copious, vagyis bőséges melléknévből került kialakításra, és „jól jellemzi ezeket a halakat.” A jelenlétüket mindenképp. Egyes becslések az amerikai Közép-Nyugat legjelentősebb folyóinak egyes szakaszán mintegy 70%-ra teszik az arányukat a teljes halpopulációban, így aligha túlzás ökológiai katasztrófát emlegetni a jelenlétük kapcsán. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma éppen ezért elsődleges célként határozta meg annak a megakadályozását, hogy az invazív fajok a Mississippi folyamrendszeréből eljuthassanak a Nagy-tavakba.
Az amur- és busaféléket az 1970-es években, érdekes módon éppen magyarországi megjelenésükkel egyidőben telepítették be az Egyesült Államokba. Az őket mintegy fél évszázaddal megelőző ponttyal ellentétben – amely kártékony, invazív halfajként Alaska kivételével minden államban megtelepedett az USGS amerikai földtani intézet adatai szerint – az Asian carp még nem terjedt szét a Nagy-tavakban. Az állatok eredeti (vagy korábbi) elnevezését egyébként az újhoz hasonlóan joggal mondhatnánk „jellemzőnek”: az amurok és busák egyaránt a pontyfélék családjába tartoznak (angolul: carp) és Ázsiából származnak.
A pontyfélék által okozott ökológiai problémák paradox módon éppen abból az életmódból következnek, amelyek miatt fél évszázaddal ezelőtt betelepítették őket az Egyesült Államokba. A fekete amur kivételével ezek az invazív halfajok planktonnal és növényi részekkel táplálkoznak, eredetileg pedig éppen víztározók algásodásának megakadályozására hurcolták be őket. Az élővizekbe szökött halak aztán természetes ellenségek hiányában, valamint rendkívüli szaporaságuknak köszönhetően hamar elterjedtek, elsősorban az amerikai Közép-Nyugaton. Hivatalos becslések szerint ma csupán az Illinois-folyóból évente 20 tonnányi pontyféle kifogása is elképzelhető lenne.
Probléma tálalva?
„Egy kis copi elfogyasztása az étteremben vagy akár otthon az egyik legegyszerűbb dolog, amit az emberek tehetnek az élővizek és a Michigan-tó megvédése érdekében" – fogalmazott John Goss, a Fehér Ház korábbi, invazív pontyfélékkel foglalkozó tanácsadója. „A Michigan-tó és a copival telt Mississippihez fűződő közvetlen kapcsolata révén Illinois államnak egyedülálló felelőssége van abban a küzdelemben, hogy az invazív pontyokat távol tartsuk a Nagy-tavaktól." Ehhez pedig – Gosshoz hasonlóan – egyre többek szerint érdemes lehet a problémás halakat tálalni.
Az elképzelés nem számít újkeletűnek, ahogyan a Tennessee Egyetem 2012-ben publikált tanulmánya is rámutat. A globális fenntarthatósági törekvéseknek köszönhetően az invazív növény- és állatfajok intenzív fogyasztásának gondolata mégis egyre kiemelkedni látszik a hagyományosan alkalmazott biológiai, kémiai vagy fizikai gyérítési módszerek közül az ökológiai vészhelyzetek elhárítására. Mindez összefüggésben állhat annak a határozott felismerésével, hogy az emberiség története során számos fajt sodort ugyanezen okból a kihalás szélére – így mindezt akár a természetvédelem oldalára is fordíthatja –, valamint a halfélék azonosítása értékes tápanyagforrásként.
Utóbbit célozta Illinois állam copi-kampánya is, cáfolva azt az Amerikában közkeletűnek számító tévhitet, hogy az amurok és busák a pontyhoz hasonlóan a vízfenéken, az iszapban keresnek táplálékot. „A copi finomabb, mint a tilápia; semlegesebb ízű, mint a harcsa; és jobb állagú, mint a tőkehal" – így Brian Jupiter chicagói séf, a kampány egyik arca. Mások szerint ugyanakkor az ómega-zsírsavakban valóban gazdag, ugyanakkor meglehetősen szálkás pontyféléknek nehéz lesz olyan méretű piacot találni, amely szükséges lenne a nagy egyedszámú invazív fajok sikeres gyérítéséhez.
Az állateledelgyártásban nagy mennyiségben felhasználható halfehérje ráadásul még egy fontos előnnyel bír. „Az utolsó, amit szeretnénk egy olyan alternatív forgatókönyv, amelyben az emberek [gazdasági érdekből] máshol is pontyféléket kezdenek nevelni és tovább terjesztenek egy invazív fajt." – fogalmazott Julia Kurnik, a Természetvédelmi Világalap (WWF) munkatársa az AgricultureDive-nak egy esetlegesen berobbanó amur- és busafogyasztás lehetséges hatásairól. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a piaci erők hogyan hozhatnak létre ilyen, nem szándékolt következményeket…"
Az állateledel-gyártás jobban kontrollálható alternatívát jelenthet. Már csak egy újabb rebrandingre lesz szükség.
