Becsült olvasási idő: 1 perc
Reakció a Harcsafelvágottól a vegakolbászig című cikkre

Az Országos Húsipari Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója Mátyus Imre a napokban, az MTI-nek eljuttatott, az Élelmiszer Online-on is megjelent írására reagálnak az intézet volt dolgozói.

Az Élelmiszer Online-on is megjelent közleményben Mátyus Imre azt állítja, hogy „az intézet tudósai összesen 12 féle újdonságot fejlesztettek ki, köztük ….” Ezek nem újdonságok, hiszen ezeket a termékeket 5-15 éve fejlesztették ki az intézet akkori kutatói, hazai kutatás-fejlesztési pályázatok, illetve kétoldalú megbízásos munkák keretében. Ezen termékek nagy része, pl. a vegán termékcsalád jelenleg is kapható, a megbízást adó VIRECO Kft. forgalmazásában. A pác-só elhagyásával készült sonka (mely 1 hét alatt előállítható) élelmiszer-biztonsági szempontból igencsak aggályos, ilyen technológiát egy húsipari szakember – pláne tudós – nem ajánlhat.

A cikkben több olyan állítás hangzik el az intézet eredményeként, ami nem fedi a valóságot. Szarvasmarhák takarmányának lenmaggal történő kiegészítésével nyert nagyobb telítetlenzsírsav-tartalmú tej kidolgozásának technológiája már évek óta megoldott, ilyen termékek már régóta kaphatóak.

Az „intézet kidolgozta a mészárosmester-képzés követelményrendszerét is” állítás sem felel meg a valóságnak. A követelményrendszer kidolgozását a Kereskedelmi Kamara kapta a kormánytól, amire szakértői munkacsoportot hozott létre, aminek az OHKI nem volt tagja, és a munkába sem kapcsolódott be semmilyen formában.

Az intézet „tudósai” megfogalmazás kicsit túlzó. Mátyus igazgató 2012 februárjában történt kinevezésekor szándékosan és rövid időn belül megvált a korábbi munkatársaktól, akik közül 4 fő minősített kutató volt (1 fő akadémiai doktor, 2 fő kandidátus, 1 fő PhD), valamint jelentős számú húsipari szakember (egyetemi doktor, szakmérnökök, okleveles mérnökök). A szakterületen eltöltött átlagidő 20 év volt. A korábbi dolgozók közül jelenleg 1 fő nyugdíjas (75 éves) minősített kutató, 1 fő diplomás, és 2 fő labortechnikus dolgozik, a többi pedig új munkatárs, húsipari szakmai gyakorlat nélkül.

Az OHKI volt kutatói
Dr. Zsarnóczay Gabriella
Dr. Incze Kálmán
Dr. Körmendy László
Balogh József
Gasparikné dr. Reichardt Judit
Kovács Ágnes
Nagy Edit
Kleffler Tünde
Kora Mária
Nagy Sándorné