Bálint Tóth János
Becsült olvasási idő: 1 perc
Állami támogatást kapnak a Pápai Hús 1913 Kft. beszállítói

A vidékfejlesztési tárca keretéből de minimis (csekély összegű) állami támogatást kap október végére csaknem 122 sertéstenyésztő, akik jussát máig nem fizette meg a Pápai Hús 1913 Kft. 

A támogatás összege legfeljebb 2,5 millió forint lehet, illetve ez alatti tartozásokat teljes egészében az állam fizeti meg az élősertés beszállító gazdáknak, társaságoknak, jellemzően kistermelőknek – jelentette be pénteken a sajtó képviselői előtt Budai Gyula államtitkár és Feldmann Zsolt helyettes államtitkár. Akinek e fölötti a lejárt követelésének az összege, ott a további támogatásra egyelőre nincs a tárcának javaslata. A tárca 82 millió forintot különített el a célra. Kérdésre válaszolva elhangzott, az áprilisi menedzsmentváltás óta mintegy 350-400 millió forinttal csökkent a patinás, ám csőbe került húsos cég tartozása a mintegy 1 milliárd helyett.

Augusztusi adatokra hivatkozva Budai Gyula úgy fogalmazott, a Pápai Hús 1913 Kft-új vezetőinek 666 millió 356 ezer forint adósság nyomja a vállát. Akad, akinek 50 ezer forinttal tartoznak, míg három tenyésztőnek egyenként 50-50 millió forinttal. Budai Gyula letolvajozta a korábbi menedzsmentet, állítva, a vezetők a cégátadás előtt maguknak kifizették az élősertés árát, ellenben a többi beszállítónak nem utalták át, sőt nem is jelezték az új vezetőknek a fennálló tartozásokat. Az államtitkár szerint megállja a helyét egy büntetőjogi felelősség megállapítása, sőt, a vagyonkimentés miatt büntetőjogi következménynek kell történnie. (Az államtitkár kijelentette, ő maga utólag, a sajtóból értesült, hogy a húsos cég korábbi gazdasági vezetője lakásán néhány órával korábban a rendőrség házkutatást tartott – szerk. megjegyzése.)

A sajtótájékoztatón Budai Gyula közölte, a vidékfejlesztési tárca de minimis támogatási kezdeményezését megvitatták a termelőkkel, pontosabban a fővárosi értekezleten megjelent mintegy 20 tenyésztővel, akik örömmel fogadták a felkínált támogatást. Az államtitkár ugyanakkor kijelentette, nem ismeri a hétfői gazdatüntetés szervezőit, követeléseiket. A minisztérium, látva a termelők elkeseredettségét – tette hozzá Feldmann Péter –, kezdeményezte a támogatási jogcím megalkotását, s miután kidolgozzák a konstrukció valamennyi részletét, közzéteszik, ismertetik az egyszerűsített és gyors eljárást az érintettekkel.