A Spanyol Nagykövetség ünnepi fogadásain évről-évre zajos sikert arat a vendégek körében a Monte Nevado sonkák standja, amely a közel 2000 céget számláló spanyol sonkaszektorból egyvalamivel biztosan kiemelkedik: a mangalicával. A spanyol-magyar gasztrodiplomácia számos sikersztorija közül kevés bír élelmiszeripar-történeti jelentőséggel, a mangalica körül fellobbant, tévhitekkel gazdagon átszőtt, regényes agrárházasság biztosan.
A spanyol gasztronómia iránt érdeklődő hazai közvéleményben éveken át tartotta magát a hiedelem, hogy az őshonos magyar mangalica már régen kihalt volna, ha a spanyol sonkagyárosok nem lépnek közbe. A Forbes magazin 2019-ben végül címlapon hozta le a mangalicák – és persze a fajtát leginkább ismerő Tóth Péter – regényes történetét, kiderítve, hogy a veszélyeztetett „hungarikum” és a hispán megmentők legendáriumának bizony csak a fele igaz. Méghozzá a második fele.
A mangalica bajosan nevezhető hungarikumnak
Tóth Péter agrármérnök, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke – vagy ahogy önmagát hívja, a mangalicás ember – a mélyinterjúban rávilágított: a mangalicát valójában az ősi, mediterrán sumadija, valamint a bakonyi és a szalontai kárpáti sertések keresztezéséből hozták létre alig 200 évvel ezelőtt. Így vitatható, mennyiben nevezhetjük őshonos magyar fajtának. Ami bizonyos, hogy a nemzetközi presztízzsel bíró ibériai sertés egyik távoli rokona, és mindez nemcsak a fajta születését, hanem később a túlélését is meghatározta.
Mi az a Pata Negra?
Kevéssé ismert, hogy a tisztavérű mangalica lába ugyanúgy fekete, mint a prémium minőségű ibériai sertéseké, így azokhoz hasonlóan akár egyes mangalicákat is nevezhetnénk pata negrának („fekete lábú”). A spanyol nyelvben egyébként a meghatározás – jellemzően egybeírva: patanegra – nagy formátumú, magasan képzett személyt, vagy kiváló minőségű presztízsárut is jelöl, átvitt értelemben.
De vissza a mangalicákhoz és Tóth Péterhez, aki a rendszerváltozás idejének haldokló TSZ-kulisszái között kezdett a fajta megmentésébe, méghozzá spanyol sonkagyárosok vaskos pesetakötegeinek segítségével. Juan Vicente Olmos Llorentének – Tóth Péter egykori debreceni egyetemi társának és nem mellesleg a Monte Nevado sonkagyár örökösének – ugyanis felkeltette az érdeklődését a különleges sertésfajta. A gondot csupán az jelentette, hogy ekkor már alig volt belőle.
A XX. század második fele még véletlenül sem tekinthető aranykornak a mangalicák történetében, hiszen a nagy területigényű és a hagyományos házi sertésnél kevésbé szapora mangalicára először a gazdaságtalan-, később a zsíros és egészségtelen bélyeget is rásütötték. Mire a 100 éves múltra visszatekintő spanyol családi vállalkozás fiatal és kísérletezőkedvű örököse megjelent Debrecenben, Tóth Péter már csupán néhány száz mangalicát tudott felhajtani a spanyoloknak a kilencvenes évek hajnalán.
Azóta rengeteg dolog változott, például Tóth Péterből nem borszakértő, hanem „mangalicás ember" lett, a spanyolok pedig a kezdeti huzavona után teljes mellszélességgel beleálltak a mangalicasonka-készítésbe, megmentve ezzel a különleges állatokat a kihalástól. Diplomáciai kalandregény született jóindulatú hungarikumokkal és hispanikumokkal, a göndörszőrű állat márványosan zsíros sonkája pedig a spanyolok évszázados szakértelmének hála olyan különlegességgé vált, ami akár egy jamón ibéricóval is versenyre kel. Még húsvét sem kell hozzá.
A spanyol király is kitüntette
Anunciada Fernández de Córdova korábbi budapesti spanyol nagykövet javaslatára VI. Fülöp, Spanyolország királya, 2022-ben a Katolikus Izabella-rend tiszti keresztje kitüntetést adományozta Tóth Péternek, a spanyol-magyar Olmos és Tóth Kft. igazgatójának. A laudatióban kiemelték, Spanyolország így kívánja elismerni az igazgató munkásságát, amely hozzájárult a mangalica sertésfaj kihalástól való megmentéséhez. Tóth Péter a kitüntetést élete és szakmai pályafutása egyik legfontosabb elismerésének tartja.
