Tesztelésre bocsátja Fibre Bottle nevű, környezetbarát palackjának legújabb változatát a Carlsberg. A sörgyártó egy Avantium nevű, „zöld” vegyipari megoldásokat kínáló céggel közösen fejlesztette ki a csomagolást.
A PEF (polietilén-furanoát) Fibre Bottle-t egy farost alkotta külső héj, valamint egy növényi alapú és újrahasznosítható, belső PEF polimerbevonat alkotja. A palack segít megőrizni a sör ízét, illetőleg a szénsavat is hatékonyan magába zárja, aminek köszönhetően hosszabb eltarthatósági időt biztosít az innivaló számára.
A Carlsberg és az Avantium idén írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek értelmében közösen több PEF csomagolási koncepció kidolgozását is megkezdik. A bioalapú anyagot az utóbbi társaság FDCA Flagship Plant nevű üzemében állítják elő.

A Fibre Bottle első verzióját a két cég 2019-ben, egy Paboco nevű vállalattal partnerségben hozta létre.
A sörgyártó szerint a legújabb modellt nyáron, nyolc nyugat-európai országban, 8000 példányban fogják letesztelni. Első körben fesztiválokon és rendezvényeken, illetőleg dedikált bemutató eseményeken lehet majd számítani a palack felbukkanására, és a fejlesztők a közönség visszajelzései alapján hoznak majd döntést a Fibre Bottle későbbi esetleges piaci bevezetéséről.
(Forrás: FoodBev Media)


