hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Stratégiai partnerség a magyar agrárium versenyképességének erősítéséért

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Agrárminisztérium (AM) és a Debreceni Egyetem. A partnerségről szóló dokumentum aláírásán Nagy István agrárminiszter kijelentette: "az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem között létrejött stratégiai együttműködés kifejezi közös céljainkat, a magyar agrárium versenyképességének erősítését és a hazai élelmiszeripar eredményességének fejlesztését".

Fejlődés, siker, előrelépés; ez jellemzi leginkább a Debreceni Egyetemet, amely mindig kiemelt feladatának tekintette a folyamatos fejlődés előre mozdítását, az oktatás és kutatás színvonalának emelését, valamint és a régió gazdaságának megerősítését, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Stratégiai Partnertalálkozón.

A rendezvény keretében az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem stratégiai megállapodást írt alá, az agrárkar pedig 37 partnervállalattal újította meg együttműködését, egyebek mellett a kihelyezett tanszékek működtetéséről.

A minisztérium és az egyetem stratégiai partnerségének célja a magyar agrárium versenyképességének erősítése és a hazai élelmiszeripar eredményességének fejlesztése. 

Az együttműködés segíti a szakmai közösségépítést, valamint előmozdítja a meglévő és folytonosan fejlődő információ-, illetve tudásbázis minél hatékonyabb kihasználását a hazai agrárium, az agrárfelsőoktatás és -szakképzés, az agrár K+F+I, továbbá a vidéki gazdaság és társadalom fejlesztéséért.

Nagy István agrárminiszter

“A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara magas színvonalú szakemberképzésével és a tudományos eredmények gyakorlatba helyezésével segíti a versenyképes magyar agrárium kialakítását és fenntartását. Fejlődés, siker, előrelépés, olyan szemlélet ez, amely a kezdetektől jellemzi a közel 160 éves debreceni agrárképzést, amely a hazai agrár-felsőoktatás egyik motorjává vált, nemcsak a hazai és nemzetközi oktatás, hanem a kutatás, innováció, fejlesztés, valamint a vállalati szférával való kapcsolatteremtés terén is az élen jár”– hangsúlyozta köszöntőjében az agrárminiszter.

Nagy István megemlítette, hogy az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem közös érdeke a hosszú távú biztonságos élelmiszer-előállítás, amely jól képzett szakemberek, modern vívmányok és fejlesztések nélkül nem megvalósítható. 

"A tudomány segítségével keressük a válaszokat arra, hogy innovációval, fejlesztésekkel, intenzív és erőforrás-hatékony technológiákkal hogyan tudjuk ellenállóbbá tenni a mezőgazdaságot. Ezért olyan, a jövőnk szempontjából meghatározó területeken működnek együtt a partnerek egymással, mint például a vízgazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás vagy éppen az agrár- és élelmiszeripari termelés ökológiai lábnyomainak csökkentése – fejtette ki.

A miniszter kitért arra is, hogy a jövő szempontjából a partnerség másik hangsúlyos területe az agrár-felsőoktatás és középfokú agrárszakképzés. Éppen ezért újraindítják az állategészségügyi és élelmizer higiéniai szakképzést.