A Kukorica Kör Egyesület saját tarnabodi „demofarmját” június 30-án Nagy István agrárminiszter, Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos és Szabó Zsolt országgyűlési képviselő látogatta meg. A rendezvényen a Kukorica Kör Egyesület, a Glia Kft. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mutatta be az agrárminiszternek és a vendégeknek a felzárkóztatás területén az elmúlt években elért eredményeiket.
Nagy István agrárminiszter beszédében kiemelte, hogy a KAP (Közös Agrárpolitika) stratégiai terv alapján folytatódik és kibővül a kistelepüléseken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések támogatása. A vidéki emberek életminőségének javítása céljából például lehetőség lesz a helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, közkonyhák fejlesztésére is. Emellett a szemléletformálást is célozza a szociális farmok létrejöttének támogatása, amelyek hátrányos helyzetű emberek bevonásával végeznek mezőgazdasági tevékenységet.

Jó példát állít elénk a Heves megyei Tarnabod, és az itt megvalósuló mezőgazdasági projektek és technológiai fejlesztések, melyek részben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, részben a Kukorica Kör Egyesület egyik alapítótagjának, a Glia Kft.-nek köszönhetően valósult meg és bővül újabb és újabb tevékenységekkel.
A Glia Kft. 2012 óta van jelen a javarészt romák lakta Tarnabodon, és a Máltai Szeretetszolgálattal közösen mára több nagy jelentőségű fejlesztést hajtott végre a faluban. Felépült egy ipari tevékenység folytatására alkalmas komplexum, csarnokokkal, raktárral, irodákkal és megfelelő infrastruktúrával. A telephely a közös munkának köszönhetően alkalmas agrár-biotechnológiai tevékenységek folytatására és fejlesztésére.
“2021-ben a helyiekkel összefogva kezdtünk bele a nagyobb volumenű kertészeti projektbe, 2022-ben ez a Málta legnagyobb mezőgazdasági projektje lett. 10 hektáron, 20 ember bevonásával folytatunk intenzív öntözéses kertészetet, és egy palántanevelő növényház komplexum is felépítésre kerül, termelési és oktatási célokkal egyaránt. A tevékenységet a legmodernebb informatikai és technológiai háttérrel támasztjuk alá” – mondta beszédében Bencsik Attila, a Glia Kft. vezetője. Hozzátette, a Kukorica Kör Egyesület csatlakozásával még szélesebb tudást, ismeretet és tapasztalatot kaphatnak a településen élők, akik számára ezek a projektek a megélhetést biztosítják.
Az egy éve megalakult Kukorica Kör Egyesület alapító tagjai olyan, sokféle ágazatból érkező szakemberek, akik naprakész tudásukkal, értékes és innovatív információkkal, szakismerettel rendelkeznek, amit elérhetővé kívánnak tenni a gazdák számára is.
„Nagy öröm számunkra, hogy lehetőségünk nyílt arra, hogy ebbe a programba bevonjuk egy olyan hátrányos helyzetű település lakóit, akik számára tanulási lehetőséget és egyben a továbbiakban akár megélhetési lehetőséget is biztosíthatunk a „demofarm” programunk keretén belül. Tarnabodon, 1 hektáros területen vetettünk csemegekukoricát a helyiek segítségével, melynek termesztésében minden szakmai segítséget megadunk nekik, így reményeink szerint a jövőben már saját maguk is képesek lesznek sikeresen termeszteni akár a közösségük számára, akár értékesítés céljából” – mondta Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület vezetője.
A nyitókép illusztráció, forrás: Adobe Stock


