Az olmékok már több mint 3000 éve készítettek szeszes italt az agavéból, majd az ősi receptet a maják őrizték évszázadokon át. A ma tequilaként ismert ital azonban csak az 1700-as években jelent meg, és indult világhódító útjára. Szakértők szerint az igazi tequila, mint például a hazánkban is népszerű el Jimador legfőbb ismertetőjegye, hogy 100% kék agavéból készül.
Mexikói tudósok szerint, az agave nem csupán az egyes italokat teszi minőségivé, de a fogyasztók egészségére is kedvező hatással van. A kutatók egereken végezett kísérletei ugyanis meglepő eredménnyel jártak: az állatkák egyik csoportja vízadagja mellé, kiegészítőként agavékivonatot is kapott, amelynek hatására sokkal kevesebb ételt fogyasztottak el, mint a másik kontrollcsoport tagjai. Így derült ki, hogy az agavin is megoldás lehet az elhízásra, sőt az egyes cukorbetegségekre is.
Bizonyos körülmények között a mesterséges édesítők segítenek kordában tartani a glükóz szintet. Ha azonban sikert hoznak az agavinnal végzett kísérletek, akkor újabb természetes megoldás lesz elérhető a cukorbetegséggel és az elhízással küzdők számára – olvasható a Newser cikkében.
Az el Jimador elkötelezett híve a mértékletes alkoholfogyasztásnak.

