Becsült olvasási idő: 1 perc
Terjedelmes IKEA áruházat építenek Soroksáron

Az előző üzleti évhez képest 14,6 százalékkal, mintegy 47,01 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét 2015-ben az IKEA Magyarországon.

Marek Feltl, a társaság Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője elmondta, 2014-ben szintén 15 százalék körüli növekedést könyvelhetett el a társaság, és az idén is 10 százalék feletti árbevétel-emelkedésre számítanak.

A cég adózott eredménye tavaly 50 százalékkal 2,5 milliárd forintra nőtt, és az előző évinél 2 százalékkal több, 4,72 millió vásárló fordult meg a kiskereskedelmi lánc magyar áruházaiban.

A regionális vezető elmondta: a következő időszak egyik legfontosabb projektje a harmadik magyarországi IKEA áruház építése lesz, amelyet úgy terveztek meg, hogy energiahatékonyság szempontjából a vállalatcsoport régiós zászlóshajója lehessen, fűtésére és hűtésére geotermikus fűtőrendszert használnak majd, amely környezetbarát, megújuló energiaforrás.

A svéd bútor-kiskereskedelmi konszern azt tervezi, hogy 2020-ra világszerte áruházainak teljes energiaszükségletét megújuló energiával fedezi majd, hozzájárulva ezzel a vállalat ökológiai lábnyomának minimalizálásához - ismertette Marek Feltl.

Ez nem azt jelenti, hogy minden áruházat átalakítanak, hanem a csoport által felhasznált energiamennyiséget elő is állítja a cég - fejtette ki Nicole Erdmann, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős ingatlanfejlesztési vezetője.

Hozzáfűzte, hogy az áruházlánc mindenhol energia megtakarításra törekszik, egyebek mellett az áruházakban LED-izzókat használnak, ezáltal kevésbé kell hűteni a helyiségeket.