Becsült olvasási idő: 1 perc
Több cseh élelmiszert akar a cseh üzletekben az új agrárminiszter

Marian Jurecka, leendő cseh mezőgazdasági miniszter szerint az országban jelen lévő nemzetközi élelmiszer üzletláncoknak a jövőben kötelezővé tennék bizonyos mennyiségű cseh élelmiszer árusítását.

Csehországban jelenleg semmiféle jogszabály nem írja elő, hogy az üzletekben hazai gyártású élelmiszereket is kellene árusítani. A nagy nemzetközi üzletláncoknak a vonatkozó szabályok tavalyi módosítása után most azonban kötelezően meg kell nevezniük azt az öt országot, ahonnan az általuk árusított élelmiszer legnagyobbik része származik.

Jurecka pénteken újságíróknak elmondta: szeretné átvenni a szlovák példát, ahol ezt a szabályozást már bevezették. "Az egyik első külföldi utam ezért Szlovákiába fog vezetni, hogy találkozzam a partneremmel" - jelentette ki a miniszterjelölt. Szlovákiában tavaly áprilistól kell a nagy üzletláncoknak nyilvánosságra hozniuk a hazai élelmiszerek részesedését kínálatukban.

A cseh agrártárca várományosa szerint a jogszabályt nagy körültekintéssel kell elkészíteni, nehogy ütközzön az európai uniós joggal. "Ha a mi szabályunk nem lesz ellentétes az uniós szabályozással, bevezetjük" - szögezte le.

Jurecka rámutatott: Csehországba évente mintegy 40 milliárd korona értékben hoznak be külföldi élelmiszertermékeket.

Kereskedők szerint igen bonyolult problémáról van szó, s a mai helyzetben nagyon nehéz meghatározni, mi is tekinthető cseh terméknek. Jelenleg nincsenek konkrét kimutatások arról, hogy melyik üzletlánc mennyi cseh, vagy Csehország területén készült élelmiszert árusít.