Vancsura József a budapesti Kertészeti Egyetemen végzett, mint kertészmérnök, növényvédő szakmérnök. Pályafutását Tataházán kezdte, végigjárta a szakmai ranglétrát, egy év alatt elérte a főkertészi beosztást . Ezután termelési főmérnökként dolgozott Felsőszentivánon, majd a KITE bajai alközpontjának vezetője lett. 1989-től a Felsőszentiváni Termelőszövetkezet elnöke, majd a Zrt. elnöke volt. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének 2004-es alapítása óta elnöke, korábban a Gabona Terméktanács elnökségi tagja és a Bács Kiskun Megyei Gabona választmány elnöke volt, de jelenleg is több agrárgazdasági társaságnak igazgatósági tagja. Mindennapi munkájában és a kapcsolataiban korrekt együttműködésre törekszik, amelynek alapja a precíz munkavégzés és az összefüggésekben történő gondolkodás. Közéleti munkájáért a Köztársasági Elnöktől megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. A Szent István Egyetemtől a Címzetes Egyetemi Docens címet érdemelte ki. Fontos feladatának tartja az emberek tájékoztatását a gabonatermesztés valós helyzetéről, valamint a termelők képviseletét különböző hazai és nemzetközi fórumokon. Kihívásnak tekinti a magyar gabonatermesztés versenyképességének fokozását és a növénytermesztési ágazat színvonalának erősítését. Vancsura József nős, családjával Felsőszentivánon lakik. Felesége biológia-kémia szakos középiskolai tanár volt, két gyermeke van, leánya ügyvéd, fia agrárközgazdász, cégvezető.

