Hol és mikor kezdte a pályafutást?
Amióta csak tudtam, hogy van egy családi vállalkozásunk, tisztában voltam a tradíciókkal és elvárásokkal. Amikor édesapám visszavásárolta a gyárat még nem tudhattam, lesz-e részem benne, de 2002-ben, amikor hazaköltöztem, már biztos voltam, hogy ez a cég lesz a jövőm. Az első komoly munkahelyem egy londoni italforgalmazó volt, ahol meglehetősen prózai módon, raktári targoncásként kezdtem és kőkemény munkásemberekkel dolgoztam együtt.
Karrierjének milyen jelentős állomásai voltak?
Egyetemi tanulmányaim befejeztével apám ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt pozícióba kerülök a családi cégben, szerezzek tapasztalatot más, tőlünk független vállalatokban majd cégen belül bizonyítsak különböző osztályokon. 2005-ben lettem a Zwack Unicum Nyrt. igazgatósági tagja, 2008-tól pedig, miután édesapám egy bensőséges hangú beszélgetésen átruházta rám a pozíciót, az Igazgatóság elnöke.
Mit tart jelenlegi munkája a legnagyobb kihívásnak?
Azon kívül, hogy az idén 225-éves italból kinőtt Zwack Unicum tradicionális családi cég, egyben nyílt részvénytársaság is rengeteg munkatárssal, kisbefektetővel és beszállítóval. Több mint két évszázados hagyományaink és értékrendünk megtartásával folyamatosan meg kell felelni a kortárs trendek kihívásainak, úgy, hogy a magunk érdekein túl védenünk kell munkatársainkat és kisrészvényeseinket is. Ez nagyon nagy kihívás.
Milyen célok, elvek vezérelik a mindennapi munka során?
Apám fogalmazta meg bölcsen, hogy bármi is történjék az életben, mindig embernek kell maradni. Ezt én is így vallom, sőt, abban is biztos vagyok, hogy a fiaimat is erre fogom tanítani. Vállalkozóként tisztában vagyok az üzleti élet folyamataival, a verseny jelentőségével, de a verseny csak akkor lehet verseny, ha becsületes. Most, a 225-ik évforduló kapcsán a cég egyik fő jelmondata: „a siker az, ha megpróbálod véghezvinni azt, amiben hiszel”. Számomra ennek is nagyon fontos üzenete van, ugyanis úgy sohasem fogunk semmit elérni, ha csak vágyunk rá – tenni is kell érte.
Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, és miért?
Azt, hogy a cégünk továbbra is versenyképesen állja a sarat a kihívókkal szemben. Ehhez persze folyamatosan meg kell újulnunk és kellenek az olyan innovációk, mint amilyen az Unicum Szilva volt nem is olyan régen.
Milyen célok lebegnek a szeme előtt, mit szeretne még feltétlenül elérni/megvalósítani?
Hogy az Unicum 250-ik és a 275-ik évfordulónk se legyen rosszabb, mint a mostani. Magánemberként pedig szeretném látni, hogy a gyermekeim boldogan élnek egy nyugodtabb világban.
| Kérdezz-felelek | ||||
|

