Bár az afrikaisertéspestis-járványnak köszönhetően az elmúlt évekhez képest jelentősen javultak a hazai ágazati szereplők piaci lehetőségei, ennek ellenére nem növelték állományukat az állattartók, sőt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése alapján az elmúlt évben tovább csökkent a sertéslétszám. A statisztika szerint december elsején mintegy 2,6 millió sertést neveltek az országban, ami az egy évvel korábbi szinttől 8,3 százalékkal marad el. Ezen belül a legnagyobb mértékben az anyakoca-állomány csökkent, mintegy 13 százalékkal, míg hízókból nyolc, malacokból pedig 4,9 százalékkal volt kevesebb a hazai gazdaságokban december elsején.

Nagyobb létszámemelkedést egyébként az évek óta egyre jobban teljesítő szarvasmarha kivételével egyetlen ágazatban sem mért a KSH. A tyúkok száma lényegében nem változott egy év alatt, míg a tojóállomány 1,6 százalékkal csökkent. Kacsából, libából és pulykából is kevesebbet tartottak a gazdaságok, mint egy évvel korábban. A juhállomány 1,1 millió, az anyajuhoké 782 ezer volt, az előbbiek száma 48, utóbbiaké 16 ezerrel maradt el az egy évvel korábbitól. A kecskék létszáma is csökkent, egy év alatt kétezerrel, nőtt ugyanakkor a magyar gazdaságokban tartott nyulak száma, az elmúlt év decemberében elérte a 1,2 milliót, ami 32 ezres bővülésnek felel meg.
A Magyar Nemzet tájékoztatása alapján a már említett szarvasmarha-állomány 2019. december 1-jén 909 ezer volt. Ezen belül a tehenek létszáma elérte a 412 ezret, ami egy év alatt 2,2 százalékos emelkedésnek felel meg. A növekedéshez hozzájárulhatott a tej felvásárlási árának emelkedése is. A statisztika szerint egy év alatt 5,6 százalékkal drágult a tej, literenként átlagosan 102 forintot fizettek a gazdáknak a feldolgozók.
A húshasznú tehenek száma az elmúlt öt évben 65 ezerrel emelkedett, ami 63 százalékos növekedés. Ebben az exportkereslet játszott elsősorban szerepet: 2017 óta ugyanis fokozatosan emelkedett a külföldön eladott élő szarvasmarhák száma, 2019 novemberéig mintegy ötvenezer tonnát értékesítettek a külpiacokon a tenyésztők, ami az elmúlt öt év legjobb eredményének számít.

