Becsült olvasási idő: 1 perc
Tovább nőtt a kereskedelmi mérleg aktívuma

A kivitel euróban számolt értéke 13,9, a behozatalé 9,5 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi mérleg többlete 801 millió eurót tett ki, 353 millióval többet, mint a múlt év azonos hónapjában - jelentette második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A havi exporttöbblet alig 19 millióval kisebb az augusztus 10-én kiadott első becslésben közöltnél, amikor 13,4 százalékos export- és 8,9 százalékos importnövekedésről számolt be a KSH.

Az első fél évben 4,206 milliárd euró volt a kereskedelmi mérleg többlete, 981 millióval nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában volt. Az export 7,9, az import 6,1 százalékkal nőtt a tavalyi év első feléhez hasonlítva.

Júniusban jelentősen megélénkült a kivitel növekedése az előző havi 2,1 százalékos ütemet követően.

A feldolgozott termékek kivitele az előző havi 2,0 százalékkal szemben júniusban 12,4 százalékkal nőtt, az első fél évben pedig 5,8 százalékos euróban számolt növekedést regisztrált a KSH.

Az élelmiszer-kivitel éves összevetésű növekedési üteme a májusi 1,2-ről 11,3 százalékra ugrott, ami 2013 decembere óta a legmagasabb. A kivitel fél éves volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a második negyedéves növekedés volt az erőteljesebb, alapvetően a gabona és gabonakészítmény exportja révén, amely a terménykukorica megnövekedett forgalma miatt 50 százaléknál is nagyobb mértékben emelkedett.

A KSH a mostani adatközléssel egy időben felülvizsgálta a tavalyi év adatait, aminek eredményeként az export 184 millió euróval, 84,506 milliárdra csökkent, az import 56 millióval, 78,232 milliárd euróra csökkent, a kiviteli többlet pedig ennek megfelelően 128 millió euróval, 6,274 milliárdra mérséklődött.