Becsült olvasási idő: 1 perc
Úgy tűnik, a sör bizonyos esetekben még fogyaszthat is

Egy nem rég napvilágot látott tanulmány alapján, sokak kedvenc cseppfolyós elixírje, a sör (pont, hogy) segíthet a fogyásban, és a szervezet koleszterinszintjét is csökkentheti  – világosít fel az Elite Daily.

Egyik kísérletükben az Oregoni Állami Egyetem kutatói a vizsgálataikba bevont, magas zsírtartalmú étrenden tartott hím egereket a sörben nagy mennyiségben előforduló, xanthohumol nevű flavonoiddal látták el. A rágcsálóknak körülbelül három hónapon keresztül, naponta, az állatok test tömege szerint kilogrammonként 30-60 milligramm xanthohumolt „szolgáltak fel”.

Ennek eredményeként, a legtöbb xanthohumolt fogyasztó egerek alacsony denzitású lipoprotein (LDL, vagyis rossz) koleszterin-szintje 80 százalékkal csökkent. Mi több, a hírek szerint 42 százalékkal még az inzulinszintjük is visszaesett, és az állatok 22 százalékkal kevesebb súlyt szedtek fel, mint egy másik, ugyancsak zsírban gazdag, ámde xanthohumolmentes diétán tengődő egércsoport.

A fenti megállapításokra építve a tudósok most igyekeznek egy nem söralapú, vagyis pusztán a xanthohumolra építő megoldást kifejleszteni az emberi fogyasztók számára.

A xanthohumol előnyeit speciel egy ideje már tüzetesebben tanulmányozzák a szakemberek.

A beszámolók arra utalnak, hogy ez a „sörflavonoid” akár még a rák elleni küzdelemben és a magas vérnyomás leszorításában is segítséget nyújthat.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám