A program többek között infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz, mint például a vezetékes internethez, valamint az 5G mobilinternethez való hozzáférés fejlesztését.
A Digitális Jólét Program az agrárium informatikai fejlesztése szempontjából is komoly előrelépést jelent. A Kormányhatározat kimondja:
"A Kormány kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a digitalizáció segítségével Magyarország az eddigieknél is jobban kihasználhassa egyedülálló agrárgazdasági lehetőségeit, ezért elrendeli Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának és a stratégia végrehajtását támogató intézkedések kidolgozását."
A Digitális Agrár Stratégia célja az agrárium digitális fejlesztése
Ennek érdekében a Kormány felkéri a miniszterelnöki biztost, hogy a földművelésügyi miniszterrel és a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködésben dolgozza ki Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját, és azt terjessze a Kormány elé 2017. november 30-i határidővel.

A stratégia célja az agrárágazat hatékonyságának fejlesztése az informatika és az informatikai megoldások elterjesztésével. A stratégia alapja az IVSZ által 2016-ban elkészített Digitális Agrár Stratégia, amelynek elkészítéséért felelős munkacsoport vezetője Glattfelder Béla.
Emellett a határozat kimondja, hogy november 30-i határidővel el kell készülnie a Digitális Agrárakadémia létrehozására, működtetésére vonatkozó javaslatnak. A digitális agrár-szaktanácsadók képzésére vonatkozó programot szintén november 30-ig kell elkészíteni és a Kormány elé terjeszteni. Az agrár-adatintegrációs program kidolgozásának határideje 2017. december 31.lesz. November 30-i határidővel kell elkészülnie a GINOP releváns digitális gazdaságfejlesztési programjaira alapozva az agrárvállalkozások IKT fejlesztéseit támogató programoknak is. A Kormányhatározat teljes szövege ide kattintva olvasható el.

