Becsült olvasási idő: 1 perc
Új nemzetközi élelmiszer- és vendéglátó-ipari kiállítás Budapesten

Jövő márciusban Budapesten is megrendezik a SIRHA-t, a világon az egyik legjelentősebbnek tartott kiállítást, a Nemzetközi Élelmiszeripari, Sütő-, Cukrászipari, Szálloda-, Vendéglátó-ipari, és Gasztronómiai Szakvásárt.

A közlemény szerint az eseményt 2014. március 10-12. között rendezik meg a magyar fővárosban Lyon, Genf, Sanghaj, Moszkva és Isztambul után. A SIRHA Budapest a tervek alapján Közép-Kelet-Európa egyetlen kiállítása lesz, amely az élelmiszeripart, a gasztronómiát és a vendéglátást átfogóan, minden szegmensére kiterjedően mutatja be.

A Budapesti Vásárközpontban a kiállítással együtt olyan jelentős kísérő események lesznek, mint a Bocuse d'Or magyarországi válogató versenye, a Future Store Kreatív Konyha Fórum, továbbá a Kiváló Magyar Termék Díjátadó Ünnepsége.

A Hungexpo a kiállítás magyarországi megszervezésével a korábbi Foodapest-Ukba Hoventa kiállítóinak kínál új fórumot. A közlemény tájékoztatása szerint az élelmiszeripar, a pék és cukrászipar, illetve a vendéglátás képviselőinek körében végzett kutatások szerint mindhárom terület képviselői kedvező véleménnyel fogadták az új nemzetközi szakvásárt