A helyi pénz használatával, a helyi termékek, szolgáltatások vásárlásával a helyi gazdaságokat katalizálják, erősítik – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a napokban megalakult Helyi Pénzek Szövetsége elnöke, Varga István. A helyi utalvány egyben szemléletformáló eszköz is, azt jelképezi, hogy „lehet helyben is élni” – magyarázta.
A szövetség elnöke rámutatott: miközben a vásárlók, vállalkozók a helyi pénzeket, utalványokat – soproni kékfrank, balatoni korona, Bocskai-korona – használják, azok fedezete eközben kamatozhat, ez pedig visszahozhatja az infláció okozta veszteséget. A helyi pénz bármikor visszaváltható – jegyezte meg.
Az egyesület első nyilvános bemutatkozását március végi, soproni szakmai rendezvényükön tervezik. Varga István kiemelte: céljuk, hogy kicseréljék tapasztalataikat, segítsék a saját és más utalványok biztonságos használatát, hatékonyságát, illetve a működési szabályok kidolgozását.

