Becsült olvasási idő: 2 perc
Újra legyen erős, izmos magyar cukorgyártás!

A szerencsi csokoládégyártás valódi értékmentés, ugyanis abban, hogy van magyar csokoládé, Szerencsnek óriási része van – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntőjében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban szombaton, a IV. Országos Csokoládéfesztiválon.

szerencsA magyar csokoládét ma már a legjobbak között jegyzik – fogalmazott a tárcavezető, hozzáfűzve, hogy a világ minden szegletébe igyekeztek eljuttatni a zempléni édességet a soros magyar EU-elnökség idején, hiszen részese volt annak a csomagnak, amelyben a magyar ízek, termékek megjelentek. Mindez pedig azt a „marketinget” jelzi, amelyet a kormány végez annak érdekében, hogy helyreállítsa az ország megbecsülését, és hogy újra ismertté tegye a magyar termékeket.

A kormány továbbra is szeretné támogatni a hazai csokoládégyártást, ennek fejlődését. A másik cél a cukorgyártás helyreállítása. Új feladatként határozta meg a cukoripar jelenének, jövőjének az áttekintését, a végső cél pedig az, hogy „újra legyen erős, izmos magyar cukorgyártás” – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

Mint mondta, jelenleg ennek az előkészítése zajlik, mindent megtesznek annak érdekében, Fazekas Sándorhogy ez sikeres legyen. Az egyik legvalószínűbb helyszín – ha erre lehetőség nyílik – Szerencs lehet, ahol ennek már hagyománya van – tette hozzá.

A csokoládéfesztivált idén augusztus 25. és 28. között tartották. A négynapos rendezvényen számos, az előző évekhez hasonló, édesiparhoz köthető rekordkísérlet és különlegesség várta az érdeklődőket. Az egyik például egy különleges ízvilágú 380 kilogrammos édesség, valamint a világ legnagyobb, grillázsból készült makettje, amely a szerencsi Rákóczi-várat ábrázolta.

pompomIgazi kuriózum volt Csukás István és Sajdik Ferenc Pom-pom meséinek két figurája csokoládéból, amelyet a szerencsi szobrász- és grafikusművész Ekker Róbert – aki egykor a Szerencsi Csokoládégyár grafikusa is volt – formázott meg. Ugyancsak ő készítette el – szintén csokiból, körülbelül száz kilóból – II. Rákóczi szerencsFerenc mellszobrát, amely ember nagyságú.

A szervezők a szombati és vasárnapi programokra várták a legtöbb látogatót, itt mindenki ízelítőt kaphatott a helyi gyártású édességek és a Tokaj-hegyaljai borok mellett a zempléni tájegység kulturális értékeiből is.