hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Uniós eljárás indult a Mohu koncesszió miatt

A hulladékgazdálkodási koncesszió odaítélésével kapcsolatos magyar eljárás nem felelt meg az EU szabályainak.

Az Európai Bizottság kötelességszegési eljárást indít és felszólítja Magyarországot, hogy tartsa be az uniós közbeszerzési szabályokat  –  derült ki a Bizottság november 21-i közleményéből.

A hulladékgazdálkodási koncesszió odaítélésénél alkalmazott szabályok diszkriminatívak voltak és a koncesszió 35 éves időtartama is meghaladja az irányelvek által megengedhetőt.

Mint ismert a szóban forgó koncessziót a Mol leányvállalata Mohu Hulladékgazdálkodási Zrt. nyerte 2022-ben. A szervezetet több szakmai kritika is érte, például idén októberben, csomagolásokat és termékeket terhelő kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjak esetenként száz százalékot meghaladó drágítása miatt –  a lépést akkor egyebek között a döntés hátterének átláthatatlansága miatt érte bírálat, továbbá azért mert szembe megy a gazdasági tervezhetőséggel, fokozza az inflációt.

Magyarországnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a Bizottság által megjelölt problémákra.

Az unió végrehajtó testületének aktuális döntései a magyar hulladékgazdálkodáson kívül sok más kérdéssel, például a lengyel vízügyi engedélyekkel, a szlovák és több uniós ország légszennyezésével, a máltai madárvédelemmel, a holland halászttal, a portugál vegyipari biztonsági szabályokkal kapcsolatban fogalmaztak meg kifogásokat.

Magyarországra tartozó további felszólítások ezek közül a kibertámadásokkal kapcsolatos szervezetek és büntetőjogi szankciók nemzeti jogba való átültetésére, autópálya matricákra, a gyanúsíttottak és vádlottak költségmentességére, a kazánok támogatásának tilalmára vonatkoztak.

Borítókép illusztráció: Adobe Stock