Becsült olvasási idő: 2 perc
Nem vész kárba a maradék pékáru

A nosalty.hu megkérdezte a hazai láncokat, mi lesz a megmaradt pékáruval, és milyen lépéseket tesznek az élelmiszer-pazarlás visszaszorításának érdekében.

Auchan

Az Auchannál mindennap mentik a megmaradt, és emberi fogyasztásra alkalmas pékárut, zöldséget és gyümölcsöt. Ezek adományként rászoruló családokhoz, illetve nélkülözőket segítő jótékonysági szervezetekhez kerülnek.

2018-ban közel 1 000, 2019-ben pedig közel 700 tonna megmaradt élelmiszer vált adománnyá. Ebből 2019-ben közel 500 tonna pékáru volt. Az élelmiszermentést évek óta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével végzik.

Aldi

Az ALDI magyarországi üzleteiben a naponta mintegy két-háromezer helyben sütött péktermék nagyjából 90-95 százaléka értékesítésre kerül. Az áruházlánc az este érkező vásárlói számára szintén a teljes szortimentet biztosítani kívánja, így a termékek egy része a zárás időpontjában is megtalálható a polcokon.

A cég belső szabályozásának megfelelően, az elkészített péktermékek nem kerülnek megsemmisítésre. A lesütött, és megmaradt, emberi fogyasztásra alkalmas termékeket – a sütést követő napon – az Élelmiszerbank szállítja el az áruházlánc azon üzleteiből, amelyekkel már szerződéses kapcsolatban áll.  A többi üzletből a megmaradt, emberi fogyasztásra alkalmas termékeket állatparkok, őstermelők szállítják el.


Lidl

A Lidl áruházakban megtalálható legmagasabb technológiai követelményeknek megfelelő kemencék lehetővé teszik, hogy naponta többször is helyben frissen készített, változatos péksütemények kerüljenek a polcokra.

A vállalat egységeiben a helyben sütött pékáruk esetében pontos sütési terv alapján határozzák meg a napi fogyasztáshoz igazodó mennyiséget, mindig csak annyi pékárut sütnek, amennyi várhatóan el is fogy az áruházakban.

Emellett mindent megtesznek azért, hogy a megmaradó pékáruk, amelyek mégsem kerültek értékesítésre, ne végezzék hulladékként. A boltlánc ezeket állatkerteknek és vadászegyesületeknek adja, vagy biogázüzemben hasznosítja újra és elektromos energiát állít elő belőlük.

Tesco

Naponta átlagosan több mint 15 millió darab pékáru kerül a magyarországi Tesco áruházak polcaira. A boltlánc arra törekszik, hogy működése során minél kevesebb élelmiszer-felesleget termeljen. Készletezési rendszereik folyamatos fejlesztésének köszönhetően a napi pékáru-mennyiségnek közel 90 százalékát tudják értékesíteni.

A fennmaradó rész több mint háromnegyedét (76%) a Magyar Élelmiszerbank Egyesület helyi partnerszervezetein keresztül rászorulók számára, adományként adják át. Jelenleg 202 magyarországi áruházból több mint 170 vesz részt az élelmiszermentő programban, melyek 2019. október végéig összesen közel 24 000 tonna élelmiszert adományoztak, több mint 200 helyi partnerszervezeten keresztül.

Az adományozáson felül a Tesco a lejárat közeli termékeket a munkavállalóik és vásárlóik részére egyaránt csökkentett áron (ún. sárga címkés termékek) teszik elérhetővé, ezzel is csökkentve az élelmiszerpazarlást.


Spar

A Spar kilencedik éve egyedülálló adományprogrammal segíti a magyarországi állatparkok és menhelyek, valamint vadasparkok nélkülözhetetlen állatmentő és gondozómunkáját.  A szupermarketekben és a hipermarketekben feleslegessé vált, kereskedelmi forgalomba nem hozható vagy onnan kivont termékeket olyan szervezeteknek ajánlja fel, amelyek állatok gondozásával és megmentésével foglalkoznak. Az akcióban részt vesz valamennyi áruház, melynek vonzáskörzetében egy ilyen profilú, megfelelő engedélyekkel rendelkező szervezet vagy intézmény működik, és szívesen veszi a hús-, húskészítmény-, tejtermék-, zöldség–gyümölcs- és pékáru-termékeket takarmányozás céljából.

A Spar mindemellett a vásárlókat a gazdaságosabb élelmiszer felhasználásra buzdítja. Az üzletekben évről évre szerveznek akciókat, melyek során arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy egy-egy tudatos döntés. Például, ha egy közelebbi szavatossági idejű terméket vásárolunk, már tettünk is az élelmiszer-pazarlás ellen.