A fogyasztók kevésbé foglalkoznak a tojások megfelelő jelölésével, annál inkább azok árával – állítják a termelők. Hozzáteszik, ezért van piaca itthon mindenféle származású és méretű tojásnak. A vásárlók korrekt tájékoztatása jegyében a kilós ár, amivel kiszűrhető például a kisméretű tojással való ügyeskedés, már megjelenik a dobozokon. Ennél azonban többre, a magyar tojás védelmére is szükség van.
Most többféle kezdeményezés indul párhuzamosan – magyarázza Végh László, a Magyar Tojásszövetség elnöke. Az egyik ilyen a koronás tojás védjegyének bevezetése – mondta.
Hozzátette: a hazai termelők több mint a fele már jelezte igényét a koronás védjegy használatára, így nyújtva minőségi garanciát a fogyasztók részére, valamint vállalva az évente több alkalommal előforduló ellenőrzéseket. Másik kezdeményezés az áfacsökkentés – mondta az elnök. A tojás piac évi hétmilliárd forintnyi áfakockázatot jelent a magyar államnak – fűzte hozzá. Azt kívánja még a szövetség elérni, hogy a kilós ár látható módon legyen feltüntetve.
Nagyjából 1,8 millió tojótyúkra lenne szükség Magyarországon, hogy a dömpingszerűen beérkező külföldi tojást megállítsuk. Ehhez azonban a szakma összefogása is kell – tette hozzá Végh László.
A hazai fogyasztók nagyon árérzékenyek, ezért elsősorban a tojás ára alapján döntenek a vásárlásról. Ezért megfizethető áron kell kínálni a fogyasztóknak a jó minőségű tojást, ami egy létfontosságú kiváló élelmiszer – reagál Dr. Kertész Tamás, a Farm Tojás ügyvezető igazgatója.
A Vidékfejlesztési Minisztérium megalkotta a Magyar termék rendeletet és van egy magyar termék jelölés, a Magyar Termék Nonprofit Kft. működtetésében, amely egy széles körben elterjedt generális védjegy. Önkéntes alapon használhatják ezt termékeiken azok a termelők és forgalmazók, akik fel kívánják tüntetni termékeik származását a csomagoláson jelzésként a fogyasztók számára. Mi is egyetértünk ezzel a rendelettel és azzal, hogy erősíteni kell a fogyasztókban a tudatos vásárlást.
A Koronás Tojás mint ágazati védjegy nem alkalmas erre a célra, mert nem szolgálja egységesen a hazai termelők és fogyasztók érdekeit, és ismertsége, mint általában az ágazati védjegyeknek, rendkívül alacsony. Ezért a legnagyobb piaci szereplők nem is támogatják azt.
Ugyanakkor, ahogy a Magyar Tojásszövetség is mondja, nagyjából 1,8 millió tyúk hiányzik ahhoz Magyarországon, hogy önellátók legyünk tojásból. Ezért a jogszabályoknak megfelelő import nem szorítható ki a piacról, mert azonnal súlyos ellátási zavarok lépnének fel a kiskereskedelmi egységekben, és ezáltal a fogyasztók ellátásában.
Az áfacsökkentés véleményünk szerint jelentős segítség lenne a csökkenő hazai tojásfogyasztás tendenciájának megállításában, amennyiben az érvényesülne a fogyasztói árakban – hangsúlyozza Dr. Kertész Tamás.

