Becsült olvasási idő: 1 perc
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemet adtak át Solton

Új zöldség- és gyümölcsfeldolgozót létesített Solton több mint 60 millió forint beruházással a Solti Tanyasi Piac, Turisztikai, Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet.

 

Holczmann Mihály ügyvezető elnök kedden, a létesítmény avatását követően elmondta: a szervezet 57 millió forintot nyert a fejlesztésre a 2012. évi Tanyafejlesztési Program pályázatán. A mintegy 63 millió forint összértékű beruházás önerejét a szövetkezet tagjai biztosították. 

Ebből a forrásból felújítottak egy használaton kívüli épületet, gépeket és technológiát telepítettek, és egy szállítójárművet is vásároltak – tette hozzá.Jelezte: kedden elkezdődött a próbaüzem, a tényleges termelés várhatóan szeptemberben indul.

Az elnök közölte: az üzem létrehozásával részint a Solt környéki tanyákon élő családoknak teremtenek lehetőséget termékeik piacra juttatására, részint integrátori szerepet is betöltenek majd a térség mezőgazdasági kistermelői között.

 A beruházással lehetővé vált a 25-30 kilométerről beszállított helyi, egészséges tanyasi zöldségek és gyümölcsök korszerű feldolgozása és csomagolása, valamint eljuttatása a környékbeli közintézmények közüzemi konyháira, illetve piacaira.

Az ügyvezető elnök szerint az előzetes egyeztetések alapján 30-40 beszállítóval számolnak, és áruikat zömmel 50 kilométeres sugarú körben értékesítik majd. Már a fővárosban is tárgyalnak lehetséges vásárlókkal, a későbbiekben pedig a környező panziók és éttermek kiszolgálását is lehetségesnek tartják. 

Holczmann Mihály elmondta: kezdetben 4-5, később 8-10 ember számára teremtenek új munkahelyet. 

Az eseményen jelen volt Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára, aki a szaktárca közleménye szerint köszöntőjében ismertette: az elmúlt két évben összesen 434 pályázónak közel 2,4 milliárd forint támogatást nyújtó Tanyafejlesztési Programban Bács-Kiskun megye települései szerezték meg a legtöbb támogatást, a teljes kiosztott összeg több mint felét. 

Az egyik legnépszerűbb cél a tanyai termékek piacra jutásának elősegítése volt. Ennek keretében összesen 36 pályázat részesült közel 1,2 milliárd forint támogatásban. Soltról a Tanyafejlesztési Program eddigi két éve során 5 nyertes támogatási igényt nyújtottak be, összesen közel 73 millió forint értékben.

Az idei, két új célterülettel kibővült programra várhatóan június második felétől július végéig pályázhatnak az érintettek - ismerteti a közlemény.