Becsült olvasási idő: 1 perc
Zsetonokkal szavazhatunk a támogatásról

A vásárlók június 17. és július 14. között tehetik le voksukat az első szakaszból továbbjutó, országosan 181 közösségépítő kezdeményezés valamelyikére. A szervezetek, a szavazatok számának függvényében 400, 200 vagy 100 ezer forint összegű támogatást nyerhetnek. Az áruházlánc a korábbi öt fordulóban összesen több mint 500 szervezetet, közel 150 millió forinttal támogatott közösségfejlesztő programjaik megvalósításában.

A hatodik „Ön választ, mi segítünk” programra közel négyezer nevezés érkezett a közösség szépítését, építését, a lakóközösség segítését és oktatást, felzárkózást segítő pályázatok. A pályázatok közül az Effekteam Egyesület (korábbi nevén a Magyar Adományozói Fórum) független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba.

A pályázaton körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap programja megvalósításához. A vásárlók a szavazatukat most is a vásárlásoknál kapott zsetonnal adhatják le június 17. és július 14. között, bármely Tesco áruházban. A második szakaszba továbbjutott 181 szervezet izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal, mint például erdei futóverseny sorozattal, drogprevenciós előadásokkal, a fogyatékossággal élők fejlesztését segítő programokkal, valamint hagyományőrző aktualitásokkal pályázott. Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2019. augusztus elején hirdet eredményt.

A programra a hatodik körben a nonprofit szervezetek és baráti közösségek mellett már alapítvánnyal nem rendelkező óvodák és iskolák, valamint nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek is jelentkezhettek.

Az „Ön választ, mi segítünk” programot a Tesco egyszerre hirdeti meg négy közép-európai országában, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon. A 2016-ban indított program sikerét az áruházlánc közép-európai áruházaiban bedobott 75 millió zseton, valamint a Tesco támogatásával megvalósuló több mint 3000 helyi projekt is bizonyítja. Míg az indulásnál a közép-európai vásárlók csupán negyede adta le szavazatát a legszimpatikusabb projektre, addig az utolsó fordulóban már 32,8 százalékuk döntött úgy, hogy kezébe veszi a közvetlen környezetét érintő projekt megvalósulását.

Az érdeklődők az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről a zsetongyűjtő pontokon, valamint a Tesco oldalán olvashatnak. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projektek itt érhetőek el, a szavazáshoz kedvet csináló kisfilm pedig itt érhető el.