
Ötezer halászlé készül a tiszacsegei halászlé fesztiválon
Tizenötödik alkalommal rendezik meg július 1-jén a tiszacsegei halászlé fesztivált.
Hungarikumünnepet rendeznek Budapesten
Kárpát-medencei hungarikumünnepet rendeznek szeptember 21-22-én a fővárosi Várkert Bazárban - mondta el az MTI-nek Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola vezetője.
Listára került a pozsonyi kifli és a paprikás kattancs
Felvidéki magyarok előtt népszerűsítette a hungarikumokat, és beszélt azok külhoni piacra jutási lehetőségeiről Kardeván Endre szerdán este Kassán, a Pasztorációs Központban.
Megalakult a Békés Megyei Értéktár Bizottság
A Békés Megyei Értéktár Bizottság döntése szerint a csabai kolbász, a gyulai kolbász és a gyulai vár kiemelt nemzeti érték, ezeket a Békés megyei értékeket javasolja hungarikummá nyilvánítani.
A kincskeresés már elindult
A tavaly elfogadott nemzeti értékeinkről és hungarikumokról szóló törvényt a közvélemény főként a hungarikumokkal kapcsolatban említi. Ugyanakkor a törvényalkotónak legalább annyira kiemelt célja az is, hogy ne csak a „csúcsteljesítmények” kerüljenek így a kirakatba, hanem minden olyan más érték is, amelyek egy-egy település, megye számára fontosak, gasztronómiai, turisztikai, kulturális vagy egyéb szempontból. Hogyan kutathatók fel ezek az értékek a gyakorlatban, többek között erről beszélgettünk dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselővel, a Veszprém megyei Értéktár Bizottság elnökével.
Csíramálé és Kadarka - gyűjtik a csongrádi helyi értékeket
Csongrádon is megkezdődött a magyarság értékeinek összegyűjtése.
Gyulán is lesz értéktár
Gyulai Települési Értéktárat és a Gyulai Települési Értéktár Bizottságot állítanak fel a fürdővárosban, írja a Beol.
Hamarosan bővül a hungarikumok listája
Alulról építkező rendszerben választják ki a nemzeti értéktár elemeit, köztük a hungarikumokat - hangzott el a Hungarikum Bizottság háttérbeszélgetésén.
