
Eurostat: Vegyes képet mutatnak a májusi termelői árak az EU-ban
Lassuló ütemben csökkentek májusban az EU-ban és az euróövezetben a termelői árak.
Tovább nő az infláció az eurózónában, közölte az Európai Központi Bank
Az előrejelzés szerint folytatódhat az infláció növekedése és súlyosbodhat a gazdasági visszaesés.
Bővült az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom júniusban
Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szezonálisan kiigazított adatai szerint a 19 tagú eurózónában havi összevetésben 1,5 százalékkal, éves szinten pedig 5,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban.
Növekvő eladások az eurózónában
A vártnál erősebben nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az euróövezetben az Eurostat keddi közlése alapján.
Lassul a fogyasztói árak emelkedése az euróövezetben
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn közölt adatok szerint a 19 országot tömörítő eurózónában, az elemzői várakozásokkal összhangban, 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly júniushoz képes. Májusban 1,4 százalék volt az éves szintű áremelkedés, míg egy évvel korábban 0,1 százalékos fogyasztói árnövekedést mértek.
Havi szinten az unióban és az eurózónában is csökkent a kiskereskedelmi forgalom
Mind az unió egészében, mind az euróövezetben csökkent márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene - mutatják az Eurostat szerdán közölt adatai.
Javult a fogyasztói hangulat az euróövezetben és az EU-ban is áprilisban
Erősödött a fogyasztói bizalom áprilisban az euróövezetben és az Európai Unió egészében is - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
Négy és fél éves csúcson az eurózóna gazdasági növekedésének üteme
Négy és féléves csúcsra emelkedett a gazdasági növekedés üteme novemberben az euróövezetben, miután a közös európai fizetőeszköz árfolyamának gyengülése és az árak csökkentése hozzájárult az új megrendelések állományának megugrásához - ez derült ki a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek (BMI) novemberi előzetes adataiból.
Három százalékkal nőhet a magyar GDP
Megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés idén, amely jelentősen meghaladja majd az eurózóna 1,1 százalékos GDP-bővülésének átlagát. A hazai fellendülés alapját egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a kedvező monetáris politika és a csökkenő közüzemi díjak adhatják – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.
Zsugorodó gyarapodás
Lassult az eurózóna feldolgozóiparának növekedése, a Markit Piackutató intézet szerint a májusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) csak 52,2 pont lett az áprilisi 53,4 pont után. A végleges májusi adat megegyezett az elemzői várakozásokkal.
Legyen euró, vagy inkább ne?
Az eurózóna nehézségei, a görögök kiválásának esetleges negatív következményei ellenére is többségben vannak az euró megtartása mellett érvelők.
Jobbak lettek a vártnál a GDP-adatok
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója elmondta: a GDP-adatok jobbak lettek a vártnál, de a részletek hiányában egyelőre mélyebben nem lehet elemezni a folyamatokat. Úgy tűnik, hogy az adatok mögött egy kicsit csökkenő beruházási adat, stagnáló belső fogyasztás, és enyhén növekvő export húzódik meg.
Akadozhat az élelmiszerellátás
Az élemiszer, energia és egyéb árupiaci termékek áremelkedése felhajtja az inflációt, sőt, hosszú távon már az élelmiszerellátás miatt is aggódnunk kell – figyelmeztet az Európai Központi Bank (ECB).
