
Nem tudtak felkészülni a kvótarendszer megszűnésére a tejtermelők
A fő gondot a szabályozott termelés, az ún. kvótarendszer megszüntetése okozza, valamint az uniós szintű túltermelés. Magyarország korábban kétmillió tonnás tejtermelési kvótával rendelkezett, amelynél a tényleges tejmennyiség kevesebb volt. Az a tejtenger tehát, amibe lassan belefullad az ágazat, nem Magyarországról jön. A felesleg uniós szinten sem több néhány százaléknál. Az öt-hat százaléknyi eladhatatlan tej azonban több mint 30 százalékkal leszorította a hazai felvásárlási árakat.
MOSZ: káros a támogatás-elvonás
Jelentős feszültségeket okoz a magyar mezőgazdaságban a tervezett támogatás-elvonás - jelentette ki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Rosszul jár az agrárium derékhada?
Százezer kis és közepes mezőgazdasági vállalkozást lehetetlenít el az 1200 hektár feletti területalapú támogatások teljes megvonása a MOSZ szerint. Ezzel éppen a legfontosabb agrárréteg kerül nehéz helyzetbe. A Magyar Nemzet Online cikke.
Új piacokra lesz szükség
A sertéshús és élőállatok bevitelére irányuló oroszországi embargó már 580 millió euró exportkiesést okozott az uniós sertéstenyésztőknek.
A MOSZ támogatja a tejtermelőket
Indokoltnak tartja és támogatja a tejtermelők keddre meghirdetett demonstrációját a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya - közölte a MOSZ hétfőn az MTI-vel.
Tartalékok az agráriumban
A magyar mezőgazdaság messze a termelési potenciálja alatt teljesít, még mindig nem érte el az 1989-es szintet, annak a 80 százaléka körül mozog - mondta a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke.
