A drágulást a liszt és az egyéb alapanyagok árának emelkedése indokolja, amit a magyar péktársadalom kénytelen továbbhárítani a vásárlók felé – tette hozzá a szakmai szervezet vezetője.
A Magyar Pékszövetség kezdeményezésére ebben az évben is elkészült a „Szent István napi kenyér", a győztes krumplis-komlós-kovászos kenyeret szakmai zsűri választotta ki, a terméket a Gere Pékség készítette. A pékség vezetője, Gere István az MTI-nek elmondta: egy régi receptet vettek elő, amelyet a mai igényeknek megfelelően továbbfejlesztettek, átdolgoztak. „Hosszú érésű, igazi kovásszal készült.
Jellemzője, hogy lisztre számolva negyven százalék főtt burgonyát tartalmaz, a kovászhoz komlóvirág porát is használjuk" – ismertette a gyártás folyamatát a pékség vezetője, hozzátéve, hogy ettől nyerte el a kenyér jellegzetes kesernyés ízét, sűrűbb, tömörebb, nedvesebb szerkezetét.
A Szent István napi kenyeret az augusztus 20-i ünnepség keretében a Magyar ízek utcájában, illetve Orosházán, a nemzetközi kenyérünnepen kóstolhatták meg az érdeklődők.

