Becsült olvasási idő: 3 perc
A burgonyaszirom legendája

A legnépszerűbb és legismertebb legenda szerint a New York-i Saratoga Springsben található Moon's Lake House nevű luxusszálló volt a chips bölcsője. 1853 augusztusában az indián-afroamerikai származású szakács, George Crum egy kellemetlenkedő vendéggel találta szemben magát.

Az illető arra panaszkodott, hogy a ház specialitása, Crum sült burgonyája túl vastag és nedves darabokban érkezett a tányérjára, továbbá ízetlen volt, és jobbat követelt.

Crum megpróbálkozott egy vékonyabbra szeletelt adaggal, de a vendég továbbra sem volt megelégedve. A séf ekkor úgy gondolta, megleckézteti: ostyavékonyságú szeletekre vágott egy krumplit, és addig sütötte, míg olyan rideg nem lett, hogy a beleszúrt villától széttörött, majd teleszórta sóval.

Bár borítékolható volt a sértődés, az ügyfél ehelyett rajongását fejezte ki, egymás után falta be őket, mondván, hogy isteniek, és újabb adaggal rendelt. A történet ezen változata végül annyira bebetonozta magát a köztudatba, hogy az American Heritage magazin 1976-ban George Crumot (akit gyakran George Speck néven említenek) az Edison of Grease kevéssé előkelő címmel tüntette ki.

 

Nekrológok és a szirom

Azonban számos probléma felmerülhet e történet kapcsán. Először is: egyetlen forrás sem támasztja alá, hogy az elégedetlen vendég a vasúti mágnás Cornelius Vanderbilt lett volna.  Másrészt: Crum szerepe is igencsak megkérdőjelezhető a burgonyaszirom feltalálásában. A főszakács valóban Egyesült Államok-szerte népszerű volt, sült pisztrángjáról például ódákat zengtek szerte a kontinensen. Tulajdonképpen ő volt a korszak Jamie Oliverje, a 19. század első szakácshíressége. A New York Herald az ország legjobb séfjének nevezte, ám egy szóval sem említette a burgonyaszirmot. Ahogyan az 1914-es halálakor születő számos nekrológ sem.

Három évvel később elhunyt Crum nővére, Catherine Adkins Wicks is, akinek a gyászjelentése ugyanakkor már kerekperec arra utalt, hogy a nő volt a chips megalkotója. A legenda egy másik változata szerint a konyhában, a főszakács mellett dolgozó Catherine volt az, aki véletlenül feltalálta a burgonyaszirmot, miközben meg akarta leckéztetni az első verzióban is felbukkanó kellemetlenkedő vendéget. Egy harmadik történetnek megfelelően pedig véletlenül esett bele egy vékonyra szelt burgonyadarabka a forró zsírba, majd miután az asszony villával kihalászta, megszületett a legújabb gasztronómiai ínyencség, írja a Múlt-kor.

Újabb jelöltek

Crumon és Wicksen túl azonban az elmúlt évtizedekben e titulusra más posztumusz igénylő is akadt. Hiram S. Thomas 1907-es nekrológjaiban is rendre feltűnt a „Saratoga-chips feltalálója” kifejezés. A térség egyik legismertebb színesbőrű vendéglátósa az 1890-es években igazgatta a híres Moon’s Lake House éttermet. Mintegy négy évtizeddel a Crum-testvérek állítólagos felfedezését követően.

A negyedik jelölt ismét egy hölgy, mégpedig Emeline Jones, akinek szintén a gyászjelentése őrizte meg a burgonyaszirommal kapcsolatos mesét. Jones az előbb említett Hiram S. Thomas kezei alatt dolgozott a Moon’s Lake House konyháján.

Bárhogy is legyen, a Saratoga-chipsként elhíresült ropogtatnivaló hamar elterjedt az Újvilágban, majd az egész glóbuszon, számos szálloda, valamint étterem kínálta vendégeinek. A detroiti Cadillac Hotelben például csirkesaláta mellé adták, az RMS Berengaria nevű luxushajó fedélzetén pedig a sült fácánhoz szolgálták fel.

Forrás: Adobe Stock

A brit orvos

Bár a burgonyaszirom szinte Amerika egyik jelképe, egyes vélekedések szerint mégsem ott találták fel, hanem az óceán túlpartján. Az ételtörténészek szerint akár 1817-ig is előrehozhatjuk a chips megszületésének időpontját, amikor is egy angol orvos, bizonyos William Kitchiner megjelentette úttörő szakácskönyvét (The Cook's Oracle), amely Nagy-Britanniában és Amerikában is elérhetővé vált. Egyik receptjében felszeletelt sült burgonyát említ, amelyet a későbbi kiadások már úgy interpretáltak, hogy az kísértetiesen hasonlított a mai burgonyaszirmokra.

Természetesen az a tény, hogy elsőként ő írt a chipsről, még nem jelenti azt, hogy az ő érdeme lenne annak feltalálása. A legvalószínűbb az a feltételezés lehet, hogy a házibulik elengedhetetlen kellékének – valljuk be: nem túl bonyolult – receptjét több szakács is megálmodhatta a világ számos szegletében. Nekünk pedig nem feltétlenül az a fontos, hogy ki találta fel, hanem hogy mindig lesz olyan, aki kiveszi az orrunk elől az utolsó darabot.