Becsült olvasási idő: 2 perc
A kormány 100 milliárd forintot irányítana Tokaj-Hegyalja fejlesztésére

A kormánynak az a célja, hogy 2014 és 2020 között körülbelül 100 milliárd forintot irányítson Tokaj-Hegyalja fejlesztésére, a pénzhez önkormányzatok, valamint az ott élő és gazdálkodó emberek juthatnak hozzá - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon.

Lázár János tájékoztatása szerint a Borvidék-Tokaj-Hegyalja Fejlesztési Programon keresztül elérhető forráshoz a történelmi borvidék 27 önkormányzata, valamint az itt élő és gazdálkodó szőlészettel és borászattal foglalkozó szakemberek férhetnek hozzá, ezzel jelentős életminőség-javulás érhető el a térségben.
   
A programon belül mind a régióban, mind a megyében kiemelt területként kezelik ezeket az érintett településeket, amelyek a forrásokhoz közvetlenül, pályázati rendszer nélkül férhetnek hozzá - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón az államtitkár.
   
Hozzátette: a program első lépéseként hazai forrásból idén 5 milliárd forintos keretösszeget biztosítanak a települések infrastrukturális viszonyainak javítására, ebből 1,5 milliárd forintot osztanak fel azonnal az önkormányzatok között.

Megállapodásos-konszenzusos rendszer
   
A források elosztása megállapodásos-konszenzusos rendszerben történik a Miniszterelnökség irányításával - fogalmazott Lázár János. Utalt arra, hogy a pénz első része februárban már az érintett önkormányzatok rendelkezésére fog állni, a fennmaradó összegek pedig decemberig hívhatóak le annak függvényében, hogy az önkormányzatok a keretet mire szeretnék felhasználni.
   
Az államtitkár elmondta: második lépésben a Miniszterelnökség kiemelt turisztikai programot hirdet a települések számára még a 2007-2013-as fejlesztési ciklusból megmaradt pénz segítségével. A 27 településnek 2 milliárd forintot fognak biztosítani, ezt a Széchenyi Programirodán keresztül a helyhatóságok, civil szervezetek vehetik igénybe.
   
Nem az a cél, hogy ebből a pénzből elsődlegesen a vállalati szektort fejlesszék, hiszen a kkv-k számára megnyílnak majd 2014 második felében az új uniós források - fogalmazott az államtitkár. Közlése szerint a turisztikai projektet szintén nem pályázati rendszerben hirdetik meg, a forrás elnyeréséért a tokaj-hegyaljai településeknek kell saját programot meghatározniuk.

Állami jelenlét
   
Lázár János arról is szólt, a Tokaj Kereskedőház Zrt. révén a magyar állam is szereplője ennek a borvidéknek, a társaság minőségi fejlesztésére 3 milliárd forintot költött 2013-ban, legalább még 3,5-4 milliárdot kell költeni erre 2014-ben - tette hozzá.
   
Azt szeretnénk, hogy ha Tokaj-Hegyalja büszke lehetne erre az integrátor állami vállalkozásra, amelyet a kormány szeretne - a profiltisztítás után - a minőség irányába terelni - rögzítette Lázár János.
   
Hangsúlyozta, a borvidék-program forráskiírásai az év második felében várhatóak, a nagyprojekt több tucatnyi kiemelt programja - így munkahelyfejlesztési-, műemlékvédelemi-, településfejlesztési- és közmunkaprogramok - jelenleg egyeztetés alatt állnak.
   
Mindent összeadva a kormánynak az lesz a célja, hogy a 2014 és 2020 között körülbelül 100 milliárd forintot irányítson erre a vidékre - emelte ki az államtitkár. Lázár János egyben megjegyezte, emellett minden országos program érinteni fogja Tokaj-Hegyalját is, ezek egyike volt például az önkormányzatok adósságátvállalására indított kormányzati kezdeményezés.

Példátlan integráció
  
Demeter Ervin megyei kormánymegbízott elmondta, a borvidéken 2010 óta számos lépés történt az itt élők aktív részvételével, ezek a lépések már törvényhozási szintre jutottak. Mengyi Roland (Fidesz) megyei közgyűlési elnök arról beszélt, a borvidék projektje számos ponton illeszkedik a kormány fejlesztési programjaihoz.
   
A munkaerő-piaci intézkedéseket, úthálózattal, mezőgazdasággal és munkahelyteremtéssel kapcsolatos fejlesztéseket egy komplex, végrehajtható tervbe integrálni példátlan dolog - húzta alá a helyhatság elnöke.
   
Hörcsik Richárd (Fidesz), a zempléni térség országgyűlési képviselője azt mondta, a kormányzati szándék és program igazi áttörést hoz a térségnek.
   
A sajtótájékoztatón után Lázár János, Mengyi Roland, Demeter Ervin, és Hörcsik Richárd társaságában szakmai egyeztetésen vett részt a fejlesztési programban érintett polgármesterekkel.