Amerikai szakértő szerint minél inkább nő az innovatív, szellemitulajdon-jogokra odafigyelő vállalkozások száma Kínában, annál eredményesebben tudnak majd fellépni a helyi hatóságok a hamisítókkal szemben.
Az amerikai szabadalmi hivatal ügyvédje, Elaine Wu szerint az innovatív kínai vállalkozások gazdasági felemelkedése segíthet a hamisítási probléma felszámolásában. A Securing Industry által idézett szakértő szerint Wu úgy látja, Kína erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy országa szellemitulajdon-védelmi
intézkedéseit összhangba hozza a fejlett országok szintjével. Ez a folyamat a szakértő szerint jelentősen felgyorsulhat azzal, ahogy a helyi vállalkozások részéről is nő az igény a saját szellemi termékeik fokozott védelmére.
Ahogy Kínában egyre több elismert helyi márka születik, az országban úgy kezd egyre jobban kialakulni a szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudatosság és a jogvédelem fontossága – idézi Wu-t az Asian Legal Business-re hivatkozó internetes portál, hozzátéve, hogy a kínai cégek saját szellemitulajdon-védelmi programja az ország hamisítás elleni programjának erősödéséhez vezethet.
A Securing Industry ugyanakkor kiemeli, Wu elképzelése egyelőre csak elméleti szinten létezik. A tények egyelőre még azt mutatják, hogy az előző pénzügyi évben az Egyesült Államokba importált 1,2 milliárd dollárnyi hamisítvány 80 százaléka még mindig Kínából származott.

