Magyarul Karcsi és a csokoládégyár címmel jelent meg Roald Dahl ifjúsági regénye, illetve Charlie és a csokigyár címmel volt látható a könyvből készült mozi, amelynek alapján valódi Willy Wonka csokik is készültek. A védjegyet a Nestlé birtokolja, aki főleg a 2005-ös mozi vetítése idején pörgette fel a Wonka édességek forgalmazását, 2010 óta azonban egyáltalán nem gyárt Wonka csokikat.
Nagy-Britanniában azonban most ismét felbukkantak a Wonka szeletek, amelyek amellett, hogy hamisítványok, még kamu nyereményjátékkal is vásárlásra ösztönzik a vevőket. A hamis csokikban a könyvben és filmben is szereplő aranyszelvények is vannak.
A hamis termékekből Ipswich és Haverhill városi üzletekben is találtak. Ezekről a szakértők megállapították, hogy bár tejcsokoládé jelölés szerepel rajtuk, minőségük alapján már nem nevezhetők annak. Ha a csoki jó minőségű is lenne, a hirdetett nyereményjáték akkor is illegális: hiszen nem szerepel a hirdetményen, az esetleges nyertes hol és hogyan vehetné át nyereményét.
A Nestlé az eset kapcsán hangsúlyozottan kérte a fogyasztókat, ne vegyék meg a Willy Wonka csokit, mert azok élelmiszeripari minősége nem garantált, fogyasztásuk így potenciálisan veszélyes lehet. A gyártó szerint a hamisítvány könnyen felismerhető, mert amellett, hogy a cég évek óta nem gyárt Wonka csokit, a hamis szeleteken nem szerepel a Nestlé védjegye.

