Az Egyesült Királyságban fiatal kutatók tíz szupermarket vezérigazgatójának kiküldött nyílt levélben szólították fel az áruházakat, hogy az egészségügyi kockázatokat illetően hagyjanak fel a vásárlók félrevezetésével
Az üzleteket azzal vádolják, hogy kihasználják a genetikailag módosított élelmiszerek (GM), a nátrium-glutamát (NG). a parabének és az aszpartám egészségügyi hatása iránti, megalapozatlan félelmeket.
A Voice of Young Science (VoYS) kutatói szerint nem támasztják alá tudományos bizonyítékok az egészségügyi hatásokkal kapcsolatosan szárnyra kapott híreszteléseket, és az említett anyagok kizárása nem jár egészségügyi előnyökkel. Korábban a kutatók arra kérték az Egyesült Királyság szupermarketjeit, hogy indokolják meg, miért reklámoznak bizonyos termékeket azzal, hogy ezek a felsorolt anyagoktól „mentesek”. A válaszoló üzletközpontok közül egyik sem tudott az egészségügyi hatásokra bizonyítékkal szolgálni, és a gyakorlatra a vásárlók aggodalmait hozták fel mentségül.
A kutatók szerint a szupermarketek tisztában vannak a bizonyítékok hiányával, és úgy látják, hogy a negatív állítások cinikus marketing részét képezik. A tanulmány szerzői ezenfelül úgy vélik, hogy a termékeiket GM-tól, NG-tól, parabéntől és mesterséges édesítőszerektől mentes áruként reklámozó szupermarketek félrevezetik azokat a vásárlókat, akik igyekeznek „egészséges” döntéseket hozni. Az áruházak ezzel egyszersmind aláássák a tudományos közösség azon erőfeszítéseit, hogy tudatosítsák a kiválasztott élelmiszerek kockázatait és előnyeit.
Fordítás: Zamaróczy Ádám

