„A piackutatás elvégzésére – hosszú kiválasztási folyamatot követően, több neves intézet ajánlatát átvizsgálva – a Trend International Kft-vel kötöttünk szerződést.” - mondta az ügyvezető igazgató.
A kutatás négy fő modulját egy szekunder kutatás, online fókuszcsoportos beszélgetések, szakértői interjúk és egy nagymintás online megkérdezés alkották. A szekunder kutatás során a témához kapcsolódó hazai és nemzetközi szakirodalom adatelemzése zajlott, míg a fókuszcsoportos beszélgetéseken a fogyasztói motivációk mélységi feltárására került sor. A szakértői interjúk során egyrészt a növényi alapú termékeket értékesítő vagy felhasználó HoReCa egységek tulajdonosai osztották meg tapasztalataikat, másrészt a témában jártas egyéb szakemberek (dietetikusok, életmód-tanácsadók, gasztro bloggerek, biobolt üzemeltetők) fejtették ki véleményüket - írják közleményükben.

A nagymintás online megkérdezés egy ezer fős, a 18 év feletti magyar lakosságot nem, kor, régió és településtípus szerint reprezentáló mintán történt, melynek célja a korábbi kutatási szakaszok megállapításainak validálása volt.
A kutatás eredményei szerint annak ellenére, hogy az elmúlt években a tej és tejtermékek táplálkozásban betöltött szerepével kapcsolatban számos érv és ellenérv látott napvilágot, a termékcsoport egészséges táplálkozásban elfoglalt helye vitathatatlan.
A felnőtt magyar lakosság 97%-a fogyaszt tejet és/vagy tejterméket, 28%-a pedig növényi alapú termékeket, azonban utóbbi szegmensen belül csak 3% azok aránya, akik teljesen elzárkóznak a tej vagy tejtermékek fogyasztásától - áll a közleményben.
A terméktanács is keresi a megoldást...
A növényi alapú termékek tipikus „primer” fogyasztói a nők - az ő fogyasztásuk/vásárlásuk az, ami kihat a család többi tagjának étkezési szokásaira. A fogyasztás motivációi között szerepel az egészséges életmódra, egészséges táplálkozásra való törekvés, a kényszerű okokból történő fogyasztás (valamilyen tejtermék intolerancia vagy egyéb egészségügyi érintettség), a változatosabb étkezés iránti igény, valamint a fenntartható fejlődéshez történő hozzájárulás érzete. A kutatásból az is kiderült, hogy a növényi alapú termékeket nem fogyasztók ezeket a termékeket túlságosan drágának ítélik.
A kutatás rávilágított, hogy a tej és a tejtermékek összesített megítélése kedvező.
A megkérdezettek kétharmada ért egyet azzal az állítással, hogy a tej és a tejtermékek nélkülözhetetlen elemei az egészséges táplálkozásnak, illetve, hogy ezekre a termékekre az emberi szervezetnek minden életkorban szüksége van, mindemellett finomak és táplálóak is - írja a terméktanács a felmérésre hivatkozva.
Harcz Zoltán elmondása szerint a Tej Terméktanács hosszú ideje keresi a megoldást a fogyasztók megfelelő tájékoztatására, emellett igyekszik meghatározni azokat a kihelyezésbeli és reklámbeli elemeket, amelyek segítenek a valódi tejtermékek és a helyettesítő növényi alapú italok és termékek egyértelmű megkülönböztetésében. A végső cél a fogyasztók megfelelő tájékoztatása és korrekt értékesítési lehetőségek biztosítása a valódi tejtermékek számára.
A nyilatkozat szerint az ételallergia miatti egészségügyi problémákra maga a tejágazat is aktívan keresi a válaszokat, a háttérben komoly kutatás-fejlesztési tevékenység zajlik. Mára már szinte minden termékkategóriában megtalálhatóak a magas minőségű laktózmentes termékek, legyen az tej, tejföl, vaj, túródesszert vagy sajt, amelyeket a laktózérzékenységgel küzdők is bátran fogyaszthatnak anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötniük a termékek ízében, állagában, felhasználhatóságában a „normál” tejtermékekhez képest.

