hero
Store Insider

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 2 perc
A világ legizgalmasabb adventi naptárai
Az eddigi legdrágább kalendáriumra egy nagyobb lottónyeremény sem lenne elég, a legkisebbet pedig egy átlagos mikroszkóp segítségével sem látnánk, és létezik olyan is, amely köztéren vagy az éteren át varázsolja el a csodákra vágyókat.

A Babor kozmetikai márka, amely maga is egy különleges szépségápolási adventi naptárral készít fel az karácsonyra, összeszedte a világ legizgalmasabb ünnepi kalendáriumait.

A világ eddigi legdrágább adventi kalendáriuma átszámítva több mint 2 és fél milliárd forintba került és egy dúsgazdag svájci család számára készült. Nem sokban idézte az eredeti ünnepi naptárakat, a hónapok számának megfelelően például csupán 12 „ablaka” volt, amelyek mindegyikében egy-egy önmagában is luxus termék szimbolizálta azt a helyet, ahova a család a következő év bizonyos hónapjában majd elutazik. Az összeállítást a magát karácsony királynőjének hívó, dubaji származású Debbie Wingham dizájner készítette, volt benne drága műalkotás és karóróra is - utóbbi már-már közhelyesnek számít a luxus adventi naptárak kelléktárában. 

Az aranyba mártott napszemüveg

A sokáig csúcstartó, 1 millió dolláros, a Porsche Design és a Harrods áruház együttműködésében megvalósuló, limitált szériás ajándékdobozban is volt egy kronografikus óra az aranyba mártott napszemüveg és a jacht mellett. Egy óraforgalmazó cég saját kalendáriuma pedig minden egyes nap új és méregdrága időmérővel ajándékozza meg a gazdáját 2,3 millió forint összértékben. 

Gyermekkori meglepetésből vállalkozás

Az első adventi kalendárium megalkotója, a későbbi müncheni kiadótulajdonos, Gerhard Lang édesanyja volt, aki a karácsony előtti napokban egy kis aprósággal - egyes források szerint csak kis bibliai tárgyú képecskék voltak ezek, mások szerint édesség vagy gyertya is tartozott hozzájuk - csillapította gyermeke izgalmát. 

Felnőve Gerhardt egész vállalkozást alapított a naptár tömeges megvalósítására: először egy lapra nyomtatott kalendáriumot hozott forgalomba A gyermek Krisztus országában címmel, ebből 24 tematikus képet lehetett kivágni. 1927-ben a Stollwerck cég csokoládéit tartalmazó A karácsonyi rózsa névre keresztelt kalendáriumot jelentetett meg - ez tekinthető a mai naptárak elődjének. Az adventi kalendáriumok a második világháború után indultak el világhódító útjukra, az utóbbi évtizedekben pedig már elmaradthatatlan tartozékai az ünnepi készülődésnek.

A hangulat fokozódik

Az adventi kalendáriumok legfőbb célkitűzését, a karácsonyi hangulat fokozását az észak-európai országokban hagyományosan rádió- és tévésorozatokkal valósítják meg, amelyek december 1. és 24. között minden nap újabb résszel jelentkeznek. 1957-ben indult az első ilyen rádióműsor Svédországban, az egyik legsikeresebb pedig az 1979-ben sugárzott norvég, gyermekeknek szóló tévéműsor volt, amely egy cipőjavítóműhelyben játszódott.

Közösen átélhető élményt adnak az utcai adventi naptárak is, amelyek közül a leghíresebb talán a gangenbachi városháza, amely 20 éve minden decemberben ünnepi kalendáriummá alakul át. Minden este egy újabb ablaka nyílik meg, mögötte egy karácsonyi jelenettel, melyek szereplői között volt már Harry Potter és Harisnyás Pippi is. A 10 ezres kisvárosban 100 ezer látogató is megfordul az ünnepi időszakban, hogy megcsodálják a világ legnagyobb kalendáriumházát.

A csúcstartók

A legnagyobb adventi kalendárium Guiness rekordját egy másik, ugyan egyszeri építmény tartja: a 71 méter magas és 23 méter széles naptárat 2007-ben építették meg a londoni St. Pancras pályaudvaron

Legkisebb párja ugyanebben az évben a Regensburgi Egyetem nanotechnológiai laborjában született meg galliumarzenidből. A mindössze két óra alatt, egy elektomikroszkóp sugarával „megrajzolt” naptár olyan aprócska volt (8.4µm-szor 12.4µm), hogy 5 millió darabot kellett volna egymás mellé tenni belőle ahhoz, hogy lefedjen egy postai bélyeget. A naptár 24 ablakából hat nyitva is volt és még a "Boldog Karácsonyt kíván a Nanonic" felirat is odafért a képre.