A legmagasabb napi zsír-bevitellel élő férfiaknak 43 százalékkal alacsonyabb volt a teljes spermaszáma, és 38 százalékkal kisebb a spermakoncentrációja, mint azoké, akik alacsonyabb zsírtartalmú ételeket ettek – derült ki a tanulmányból, melyet a Human Reproduction szaklap közölt.
"Bár ez a tanulmány nem tesztelt túl sok embert, úgy gondolom, így is sokat elárul arról, mennyire érzékeny a férfi termékenység, milyen mértékben befolyásolható és mennyire
számít a helyes táplálkozás, mely hatással van általános egészségünkre" – mondta el Dr. Joseph Alukal, a New Yorki Langone egészségközpont termékenységi szakértője és a New Yorki egyetem egészségügyi iskolájának professzor asszisztense.
„Arra is emlékeztet bennünket, hogy az egyszerű életmódbeli változtatások, mint a helyes étrend, vagy a rendszeres testmozgás mennyire jótékony hatású a spermaszámra és a gyermekvállalásra."
Az összes spermaszám azt mutatja, mennyi a spermiumok száma az ejakulátumban, míg a spermium koncentráció a milliliterenkénti spermiumszámot jelenti.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a normál spermaszám 39 millió spermium az ejakulátumban, a normál spermiumkoncentráció pedig 15 millió spermium milliliterenként.
A telített zsírok fogyasztása köthető leginkább a spermiumminőség romlásához. Azoknál a
férfiaknál, akik sok telített zsírban gazdag ételt ettek, 35 százalékkal alacsonyabb spermaszám és 38 százalékkal alacsonyabb spermium koncentráció volt megfigyelhető, mint a telített zsírokat csak alig fogyasztóknál.
Jill Attaman tanulmányvezető elmondta: a tanulmány alátámasztja, hogy az egészséges étkezés nagyon fontos. A telített zsírok fogyasztását csökkenteni kell, melyek egyéb egészségügyi következményekkel is járnak, így pl. szív- és érrendszeri betegségeket okoznak.
A tanulmányból az is kiderül, hogy a legtöbb Omega-3 zsírsavat fogyasztó férfinak 2 százalékkal magasabb volt a spermaszáma, mint azoké, akik nemigen ettek ilyet. Az Omega-3 zsírsav leginkább a halolajban található meg.

