Továbbra is napirenden van az élelmiszerek kettős minőségének témája az EU-ban, a megoldást egy ideje Brüsszeltől várják az ügyben felszólaló – döntően kelet-európai – tagállamok. Az Európai Bizottság tavaly el is kezdte az uniós tagállamokban ugyanazon gyártó ugyanazon termékeinek az összehasonlító vizsgálatát. Első körben 64 terméket ellenőriztek, amelyeket Belgiumból, Németországból, Franciaországból, Hollandiából, Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, illetve Magyarországról szereztek be.

A vizsgálatok 20 terméknél találtak egyértelmű különbséget ugyanazon gyártó ugyanazon terméke között.

„Nem legenda az élelmiszerek kettős minősége” – reagált erre Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, aki egységes európai uniós jogi szabályozás kialakítását sürgette már több alkalommal is. Az, hogy egy adott márkanév alatt egyik országban ilyen, másik országban pedig olyan – hasonló, de nem azonos – terméket találunk, több okra vezethető vissza.

Az általunk megkérdezett, név nélkül megszólaló iparági források részben vagy egészben elismerték, hogy ha nem is túl gyakran, de kétségkívül előfordul, hogy Magyarországon gyengébb árut adnak el azonos márkanév alatt. Ennek fő oka az, hogy a magyar vásárlóerő lényegesen kisebb, mint a nyugati, az itteni árak mellett nem lehet ugyanaz az összetevők listája és aránya sem. Eleve a piac sem akkora, mint mondjuk a 80 milliós Németországban, és gyakran lényegesen kisebb a verseny nyomása is, vagyis ha valaki akarja, végső soron megteheti, hogy a termékét „lebutítva” adja el a magyar piacon.

Van, de nem úgy

Ezekbe a nem túl gyakori esetekbe kapaszkodnak aztán bele a „kettős minőség” gyakorlatának bírálói, akik – legalábbis az iparági szereplők szerint – megfeledkeznek az összes többi esetről. Márpedig ezek adják a tetten érhető különbségek zömét, és ezek technológiai, észszerű üzleti vagy szabályozói kérdésekre vezethetők vissza. Sok esetben ugyanis az eltérő technológia, nemritkán konkrétan az eltérő gépsor a módosult összetétel oka. Még egy cégen, sőt, adott esetben egy üzemen belül is más és más gépsorokkal dolgoznak. Az egyes berendezések kora, gyártmánya tehát akkor is eltérhet, ha egymástól néhány méterre működnek.

Az élelmiszer zökkenőmentes továbbításán sok múlik, ezért az alapanyag szilárdsága, viszkozitása és egy sor tulajdonsága miatt gyakran előfordul, hogy minimális módosításokkal élnek az üzemben dolgozó szakemberek. Ezek nem jelentős különbségek, de adott esetben egy laborban korszerű technológia segítségével kimutathatók. Nem véletlen – mondta el lapunknak egy nevét nem vállaló iparági szakértő –, hogy még Nyugat-Európán, sőt, néha például Németországon belül sem 100 százalékig azonos az egyazon márkanév alatt árult élelmiszertermék. Olyanról mégsem hallani, hogy például a berlini polgárok felháborodnának, hogy nem teljesen ugyanolyan a kolbász, mint Münchenben.

Milyen a jó kávé?

Sok esetben aztán a receptúra módosítása tudatosan igazodik a helyi fogyasztói igényekhez. Európában számos gasztronómiai kultúra keveredik, illetve él egymás mellett, ezért egyazon ízt nem feltétlenül lehet eladni mindenhol. Például Lengyelországban meglehetősen eltérő fogalma van a fogyasztónak arról, hogy mi a „kellemesen csípős”, mint Magyarországon. Amit idehaza magyarosnak tartanánk, azt a lengyelek talán ehetetlennek.

Az olyan élvezeti cikkeknél, mint például a kávé, még drámaibb különbségek vannak, amelyekről mindenkinek lehet fogalma, aki Olaszországban és Németországban is kávézott már. Sőt, a kávéiról híres Olaszországban az sem mindegy, hogy melyik tájegységen vagyunk, mert globalizáció ide vagy oda, egy milánói sosem fog egyetérteni egy nápolyival abban, hogy milyen a jó kávé. Ehhez igazodniuk kell azoknak a cégeknek is, amelyek lényegében az egész világon jelen vannak termékeikkel.

„A Nestlé portfóliója világszerte több mint tízezer különböző terméket tartalmaz, mely számos élelmiszer-kategóriából tevődik össze. Termékeink receptúráját sok esetben a helyi fogyasztói igényekhez, valamint étkezési kultúrához igazodva fejlesztjük ki” – közölte lapunkkal Tompa Gábor, a cég külső vállalati kapcsolatok igazgatója a Nestlé hivatalos álláspontját. Hozzátette: „Az ízbeli különbség nem jelent különbséget a termékek minőségében, minden termékünk megfelel a legmagasabb szintű élelmiszer-biztonsági és minőségi előírásoknak, függetlenül a gyártás vagy a forgalmazás helyétől.”

Igazodnak a nemzeti joghoz

Egyes eltéréseket az összetételben különböző törvényi előírások is okozhatnak. „Magyarországon a népegészségügyi termékadó (neta) előírásai miatt a snackgyártók egy része arra törekszik, hogy a sótartalmat viszonylag alacsonyan, a terméken belül egy százalék alatt tartsa” – mondta el lapunknak Szabó Gábor, az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) vállalati kapcsolatok és piackutatási vezetője.

Erre azért van szükség, mert amennyiben túllépnék az egyszázalékos határt, a termék után meg kellene fizetni a népegészségügyi termékadót. Ezért a gyártók – a neta-törvényben megfogalmazott célt követve – igyekeznek kevesebb sót használni. Az ösztönző a jelek szerint annyira sikeresen működik, hogy még kulcsfontosságú, széles körben ismert márkák esetében is hajlandóak a gyártók figyelembe venni a helyi sajátosságokat, jelen esetben a magyar jogszabályi ösztönzőket.

„A Magyarországon gyártott Pom-Bär sótartalma a termék tömegére vetítve egy százalék alatt van, míg ugyanez a mutató a nyugat-európai üzemekben gyártott termékben 1,7-1,8 százalék körüli” – mondta el Szabó Gábor. A különbséghez nem csupán a só mennyiségét kellett csökkenteni, hanem például a termék állagának megőrzése érdekében rizslisztet is használnak, hogy a fogyasztói elvárásoknak és a törvényi ösztönzőknek egyaránt megfeleljenek.

„A receptúraváltoztatás előtt egy nagy mintás fogyasztói teszten hasonlítottuk össze a régi és a jelenlegi receptúrát, amelyből kiderült, hogy a sócsökkentett változat ugyanolyan finom, mint a korábbi” – tette hozzá Szabó Gábor.

A helyi alternatíva

Gyakori eset az is, hogy az egyes alapanyagokat érthető logisztikai és termelésszervezési okokból, amennyire lehet, helyben igyekeznek beszerezni a gyártók. Ennek érdekében előfordulhatnak alternatív megoldások is, például az, hogy egy termék az amerikai kontinensen nádcukrot, Észak-Európában répából kivont kristálycukrot, idehaza pedig kukoricából készült izocukrot, vagyis izoglükózt tartalmaz. A különbség élettani szempontból lényegtelen, az ízbeli eltérést pedig talán csak egy borszakértő venné észre.

Az izoglükózgyártás már ma is jelentős Magyarországon, a piac érdeklődésével pedig ez még tovább nőhet. A szabadegyházi Hungrana ezen a téren a legnagyobb szereplőnek számít Európában, Tiszapüspökiben pedig nemrégiben készült el egy hasonló, minden túlzás nélkül óriási üzem. A kukoricából készíthető cukorszirup, az izoglükóz már most is kedvelt élelmiszeripari alapanyag, kedvező tulajdonságai miatt érthető módon szívesen használják a gyártók Magyarországon is.

Ellentmondások

Az úgynevezett kettős minőség az esetek túlnyomó részében tehát szakmai érvekkel jól alátámasztható, és inkább a gyártás zökkenőmentességét, valamint a fogyasztói elvárásokat tükrözi, semmint valamiféle iparági „ügyeskedés” eredménye. Arról nem is beszélve, amikor a hazai szabályozás, mint például a népegészségügyi termékadó kényszeríti ki a változást.

A Hazai Snackgyártók Érdekegyeztető Fóruma még ősszel felhívta erre a problémára az Agrárminisztérium figyelmét, ahol megnyugtató választ kaptak. Eszerint – amennyiben jogszabály születik a kettős minőség témájában – semmilyen formában nem fogják majd szankcionálni az olyan receptúraeltéréseket, amelyeket a gyártók egy adott EU-tagállam saját tagállami jogszabályait követve alkalmaznak. Vagyis a szaktárca tudatában van annak, hogy a kettős minőségről folytatott diskurzus némileg ellentmondásban van a korábbi jogszabályokkal, de nem kívánják újabb jogszabályokkal megtörni a kérdésben a koherenciát.

Jó ez nekünk?

Az iparág azért is áll értetlenül a magyar álláspont előtt, mert a témát először olyan országok vetették fel, amelyek javarészt élelmiszert importálnak. Az élelmiszer-vásárlónak számító Csehországban vagy Romániában a politikai kampányon túl némi gazdasági előnye is lehet annak, ha egy egészen kicsit is a protekcionizmus irányába mozdul el bármiféle – uniós vagy nemzeti – szabályozás. Egy olyan exportorientált országnak, mint amilyen az élelmiszereket is nagy mennyiségben értékesítő Magyarország, viszont alapvetően kedvezőtlen minden olyan szabályozási felvetés, amely nem a tagállamok közötti termelésmegosztás és árucsere egyszerűsítését tükrözi. Pillanatnyilag tehát minden iparági szereplő, legyen az hazai vagy „multi”, érdeklődve és némi aggodalommal figyeli, hogy a kérdésből uniós szinten mi lesz. Amennyiben egy esetleges szigorú szabályozás születne, akkor a multicégek ennek megfelelve minden bizonnyal igyekeznének homogenizálni a termelésüket. Ehhez azonban nem kell annyi gyár – figyelmeztet az élelmiszeripar. amely szerint az esetleges gyárbezárásoknak Magyarország egyértelműen a vesztese lenne.