Samantha Neudorf
Becsült olvasási idő: 1 perc
Amikor híres műalkotások köszönnek vissza a tortáról

A „Művészet Tortákon” (Art on Cakes) projekt keretében Maria A. Aristidou Vincent Van Gogh Csillagos éjéhez és Edvard Munch A sikolyához hasonló, híres alkotásokat „mázolt” fel bizonyos emeletes édességekre.

A sorozatot a ciprusi Larnacában található Vienna Boutique Cake Gallery számára hozta létre a készítő.
Aristidou Pablo Picasso Lány a tükör előtt című művét például egy háromemeletes süteményen elevenítette föl.

A „kortárs” alkotó artisztikus, ínycsiklandozó (ámde lekopírozott) műveinek sorát az Instagramon lehet hiánytalanul megtekinteni.

A sütemények a következő eljárás révén kerültek kialakításra: Aristidou fogta a Vienna Boutique csokoládétorta-receptjét, és ennek alapján létre hozta a dokumentumból kihámozható édességet (megsütötte a tortát). Ezt követően a művész cukorpasztával bevonta, majd pedig ehető festékkel kidekorálta a keletkezett desszertet.

Anno, egy korábbi akció folyamán Aristidou kávé felhasználásával bizonyos közismert személyek portréit papíron már megörökítette.

Összegezve megállapítható, hogy az élelmiszerekből sarjadó, tetszetős műalkotások előállításához kétségtelenül érkezése van a művésznek.

Miért, hát nem?

Hát de.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám