Becsült olvasási idő: 1 perc
Biokólát dobnak piacra Németországban

A termékei egészséges voltáról közismert német Bionade nagy meglepetésre saját kólával rukkol elő, amelyet májusban szándékozik bevezetni a piacra.

Christian Schütze, a cég kereskedelmi igazgatója úgy fogalmazott, hogy olyan meglepő húzásra készültek, amelyre az emberek felkapják a fejüket - írja a Werben & Verkaufen. "Egy újabb gyógynövény, vagy gyümölcs alapú variáns éppen ezért szóba sem jöhetett" - tette hozzá a szakember.

A cég termékeivel az egyéniségeket és a "világjobbító" szándékú fogyasztókat célozta meg. "Persze nem akartunk egy hagyományos kólát készíteni. Ez a szegmens régen megérett már egy új alternatívára. Ez egy "biokóla" lesz, ami természetes összetevőkből készül, adalékanyagok nélkül, a megszokott mennyiségnél 50 százalékkal kevesebb cukor felhasználásával.

Az íze sem olyan lesz, mint a hagyományos kóláknak. Az új terméknek két célcsoportja lesz, azok a Bionade fogyasztók akik olykor megkívánják a kólát, és azok a kóla kedvelők, akik örülnének egy egészségesebb lehetőségnek" - magyarázta Schütze.

Az egyedi projektet sok vita és tervezgetés árán sikerült keresztülvinni a vállalat bürokratikus rendszerén, a tesztidőszakra azonban elcsendesedtek a negatív hangok. A biokólát intenzív kampánnyal vezetik be a piacra, a májusban induló tévészpotot PR és online kampány is kíséri majd.