Becsült olvasási idő: 0 perc
Drágább lesz a kenyér
Legalább 10 százalékos áremelést tartanak indokoltnak a sütőipar szereplői az energia- és nyersanyagárak emelkedése miatt. A fehér kenyér ára 2007 júliusa és 2008 júliusa között 18 százalékkal nőtt, de ez nem fedezte az önköltség emelkedését.

Az Agrár Európa Tanácsadó Kft. tanulmánya megállapítja: a kenyér, péksütemény önköltségének 27 százaléka energiaköltség, az anyagköltség 35 százalék. A sütőipari termékek több mint fele a nagy áruházláncokban talál vevőre, a kisebb pékségek a forgalom alig 13 százalékát birtokolják, míg a nyugat-európai államokban az arány éppen fordított. Magyarországon azonban a sütőipar szereplőinek nincs pénzük saját értékesítési hálózatot kiépíteni, a kisebb pékségek már most is veszteséggel vagy fél-egyszázalékos nyereséggel dolgoznak. Werli József, a Pékszövetség főtitkára szerint, ha nem lesz kedvező változás, a jelenlegi 1200 kis pékségből egy-két év alatt 300-400 bezárhat.

elelmiszer.hu