Bajai Ernő
Becsült olvasási idő: 1 perc
Édesipar: „Szabadság vagy még több kényszer?”

Különböző törvényi korlátok szűkítik az édességek mozgásterét a kiskereskedelemben. Ez a téma áll középpontban az édességek 13. nemzetközi kongresszusán, amit a berlini Ritz-Carlton szállodában rendeznek most szerdán és csütörtökön.

„Ágazatunk sok vállalatának tevékenységét – gyártóét és kereskedőét – egyre több előírás, szabály és törvény korlátozza” – állapítja meg kongresszusi programjának előzetes tájékoztatójában a müncheni székhelyű Nemzetközi Édességkereskedelmi Szövetség Sweets Global Network.

édes„Politikusok és fogyasztóvédők minden jel szerint azt tűzték zászlajukra, hogy az általuk kiskorúnak és tájékozatlannak tartott polgárokat, úgymond megvédjék az élelmiszeripartól és annak marketing ötleteitől. Holott az édesipari termékek és a többi élelmiszer gyártása még soha nem volt olyan biztonságos, mint ma. Miért szabad minden minden önjelölt megmentőnek rátámadnia az iparra, és különböző jellegű tilalmakat követelnie? Holott több mint kétezer évvel ezelőtt már Arisztotelész görög filozófus tanításában fontos szeretpet játszott az arany középút. Ma a fogyasztásban a mértéktartás jelenti az arany középutat.“

Ötszázötven résztvevő érkezik tíz országból a modern Berlint jelképező Potsdamer Platz-ra, hogy a politikai témák mellett megvitassa a szektor fejlődésének lehetőségeit.

Szó lesz arról, hogy a kereskedelem az édesipari innovációk motorja vagy fékje. A bolti eladásösztönzés lehetőségeit mutatja be egy prezentáció „Az édes csábítás művészete vásárlásnál” címmel.

Érdekes eszmecserét ígér „A csokoládé jövője” című előadás. Élelmiszerek fogyasztásánál a képzelt és valóságos kockázatokat elemzi egy előadó.
Az Európai Édességszövetség elnöke a következő előadással szerepel a programban: „Tápanyagérték, a bürokrácia szörnyetege”