hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Élelmiszer-vizsgáló laboratórium is Superbrands Business díjazott
A legnagyobb hazai márkák között az Eurofins-csoport tagja: a WESSLING Hungary Kft. (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

A környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és gyógyszervizsgálatokat valamint szaktanácsadást nyújtó WESSLING Hungary Kft. (2022 óta az Eurofins-csoport tagja) egyedüli laboratóriumként került be Magyarország legerősebb márkái közé (Lidl, Diego, Jysk, Mester, Stiebel Eltron –  a lista még hosszan sorolható). Az ünnepélyes keretek között lezajlott díjátadó gála során Dr. Zanathy László ügyvezető igazgató elmondta: kifejezetten reményteljes jövőt lát maga előtt.

November végén immáron tizennyolcadik alkalommal több mint 60 márka vehette át a Superbrands és Business Superbrands díjakat a Budapest Music Centerben, ahol az élelmiszer-vizsgálatokban is élenjáró Dr. Zanathy László ügyvezető igazgató és Szunyogh Gábor marketingvezető képviselte.

kép forrása: Wessling

„Az elmúlt 30 év íve számomra lenyűgöző. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy végigkövethettem, hogy hogyan épül fel élő szervezetként egy nagy vállalkozás” – mondta el a díj kapcsán Zanathy László.

„A WESSLING Tudásközpont legfőbb értékei a minőség iránti elkötelezettség, a gyorsaság, az átláthatóság, az ügyfélorientáltság, a megbízhatóság, a szakértelem, valamint a hiteles és pontos kommunikáció. Értékeink a nemzetközi szinten is piacvezető Eurofins-csoport tagjaként nem változnak, sőt: még stabilabb jövő és további szakmai sikerek várnak ránk!” – olvasható az ügyvezető igazgató nyilatkozata a gálaesten nyilvánosságra került exkluzív megjelenésű Superbrands kiadványban is.

A vállalatot bemutató részből az is kiderül, hogy a WESSLING Tudásközpont története egyenlő a folyamatos innovációval: az elmúlt 30 év során a környezetvédelem után az élelmiszer-biztonság és a gyógyszervizsgálatok területén is megjelent szolgáltatásaival, amelyeket folyamatos módszerfejlesztésekkel hónapról hónapra bővít.

kép forrása: Wessling

A WESSLING kommunikációs stratégiája a proaktivitásra és a tudományos tájékoztatásra épül. Ezt a célt szolgálja a Laboratorium.hu ismeretterjesztő honlapja, saját szervezésű éélelmiszerbiztonsági konferenciája (Hungalimentaria), sajtómegjelenései (az elmúlt tíz évben 2000 cikket közölt tőlük a fősodratú és a szakmai média), valamint kreatív, a társadalmi felelősségvállalás keretein belül megvalósult kampányai: a Parányi Plasztiktalány során szakembereik megvizsgálták a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szintjét, a Laborkaland kémiaversenyük a középiskolások körében népszerűsítette a kémiát online vetélkedővel, kísérletekkel, a modern pedagógia eszközeivel. Ésszel a kosárba! kampányuk során az élelmiszer-biztonság területén közvetítettek fontos üzeneteiket és tapasztalatokat a nagyközönség felé. 

A Gyomaendrőd-projekt során az önkormányzattal együttműködve társadalmi felelősségvállalás keretében végeztek környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági vizsgálatokat, míg az idei, a körkörös gazdaságot népszerűsítő kommunikációs kampányukban arra hívták fel a figyelmet, hogy miként válhat a hulladékból energetikailag hasznosítható érték.

A WESSLING Hungary Kft. CSR-tevékenysége egybecseng László Géza programigazgató mondataival is, aki azt hangsúlyozta, hogy a Superbrands programban díjazott márkák szociális érzékenysége is kiemelkedő. „Fontos érték számukra a kreativitás kibontakoztatása, a tehetségek ösztönzése, az esélyegyenlőség megteremtése, az elfogadó munkakörnyezet” – mondta el a programigazgató.

kép forrása: Wessling

Az ünnepi gálaesten különleges zenei csemegeként világhírű musical-szuperprodukciókból csendültek fel részletek Magyarország egyik legjelentősebb musical-színházának, a Madách Színháznak két vezető színművésze, Kováts Kriszta és Sasvári Sándor előadásában. A zenei betéteket különleges tánckarként kísérte a fogyatékossággal élő színészeket foglalkoztató Baltazár Színház társulata.