Becsült olvasási idő: 2 perc
Felgyorsítanák a hazai GMO-mentes szójatermesztést

A hazai alapanyagú egészségvédő élelmiszerek részarányának növelésére 9 taggal, 6,5 millió forint alaptőkével megalakult a Magyar Szója Nonprofit Kft. 

Az új szervezet a génmódosítástól mentes itthon termesztett szója vetésterületének növelését, feldolgozását tűzte ki feladatul.

„Jelenleg csupán 40 ezer hektáron termesztik ezt a főként takarmánynak való fontos fehérjeforrást, holott a vetésterület a kedvező ökológiai adottságok miatt akár ennek többszöröse is lehetne” – mondta Seiwerth Gábor, ügyvezető. A gazdálkodók egyelőre inkább a búzát, kukoricát részesítik előnyben, pedig a GMO-mentes szója jövedelmezőbb lehet a búzánál, hektáronként akár 50 ezer forintnál is többet hozhat, és a világpiaci ára évek óta emelkedik. A növekvő fehérjeínség kielégítésére korlátlan a felvevő piac – tette hozzá a szakember, aki a mosonudvari Lajtamag Kft. ügyvezetőjeként maga is több száz hektáron termeszt nyereségesen szóját.

szójaA törvény szerint élelmiszer-biztonsági megfontolásból Magyarországon nem termeszthető génkezelt növény, ám az itthon előállított kevés „tiszta” szója döntő hányada is exportra kerül. Az állam pedig – kiszolgáltatva a világpiaci helyzetnek – a takarmánykeverő üzemek részére kénytelen nagy mennyiségben génkezelt argentin, brazil szóját importálni. „Ily módon, eszi, nem eszi, nem kap mást alapon a sertés, baromfi húsával nap mint nap génmódosított élelmiszer kerül a családok asztalára, mivel a takarmányok fontos alapanyaga az import szója” – mondta.

„Márpedig a génmanipulációval életre keltett új növényekkel szemben nálunk és szerte Európában nagy a bizalmatlanság, ugyanis máig hiányoznak a humán egészséggel kapcsolatos megnyugtató vizsgálati eredmények” – hangsúlyozta Seiwerth Gábor.

Szerinte a hazaihoz hasonló a helyzet az EU más országaiban is. Ezért az elmúlt évben osztrák kezdeményezésre a Duna-menti országok összefogásával nemzetközi szójaprogram indult a GMO-mentes takarmánynövény termesztésének fellendítésére, amivel a tengerentúli, génkezelt import szója legalább egy része kiváltható. A kezdeményezéshez kormányszinten a magyar agrártárca is csatlakozott.

A nonprofit társaság a megfelelő termelési technológiák kiválasztásával, növényvédelmi útmutatóval, a termesztésre javasolt szója fajták kiválasztásával, szaktanácsadással segíti az erre a fehérje növényre átálló gazdálkodókat.

Baranya, Nógrád, Bács-Kiskun, Zala, Szabolcs-Szatmár megyében felkért egy-egy sikeres szójatermesztő gazdaságot, amelyek referenciaüzemként, egyfajta szójaszolgálatként már most fogadják az érdeklődő gazdálkodókat. Az elképzelés szerint a társaság – termesztők, kereskedők, növényvédőszer-gyártók, élelmiszergyártók, vetőmag-előállítók – idővel szakmaközi szervezetté alakul, ami felgyorsíthatja a hazai GMO-mentes szójatermesztés növelését – mondta Seiwerth Gábor.