hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 3 perc
Felmérés készült a körforgásos gazdaság hazai állapotáról

A fenntartható átmenetben élenjáró magyarországi vállalatok 64 százaléka már alkalmaz valamilyen körforgásos modellt üzleti tevékenysége során, de komplex megoldások még nem jellemzőek – derült ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) legfrissebb felméréséből. A KPMG szakmai támogatásával készült kutatás szerint a körforgásos integráció stagnál, vagyis jelentős a fejlődési potenciál.

A kutatást kedd reggel az Alteo irodájában rendezett sajtóeseményen mutatták be. Az eredményekből kirajzolódó kép szerint a körforgásos gazdaság terén Magyarországon még mindig várat magára a paradigmaváltás, mivel továbbra is a kevésbé komplex körforgásos gazdasági modellek élveznek előnyt.

„Közel 10 éve indítottuk útjára a Körforgásos Gazdaság Platformot, azzal a céllal, hogy a szektorok közötti összefogással, a szinergiák kihasználásával elősegítsük a körforgásos átmenetet Magyarországon. Fontos eredmény, hogy az élenjáró vállalatok 75 százaléka már rendelkezik körforgásos célkitűzéssel és 49 százalékuk méri a körforgásos teljesítményét”

– mondta a felmérésről Márta Irén, a BCSDH igazgatója, aki arra is kitért, hogy csak a vállalatok 21 százalékának van körforgásos gazdasági stratégiája.  Az igazgató szerint a körforgásos átmenet felgyorsítása csak tudásmegosztással, a jó példák megmutatásával, a lehetőségek és a legújabb innovációk bemutatásával és elsősorban összefogással lehetséges. Erre nyújt jó lehetőséget az idén október 5-e és 7-e között a BCSDH szervezésében Budapesten megrendezésre kerülő európai Circular Economy HOTSPOT.

Energiatakarékosság és könnyű megvalósíthatóság

A BCSDH felmérése szerint a vállalatok 48 százalékát leginkább az erőforrás-hatékonyság motiválja a körforgásos gazdaságra való átállásban.

„Az eredmények szerint a vállalatok 59 százalékának a hulladékgazdálkodás és 49 százalékának a megújuló erőforrások fenntartható beszerzése és felhasználása területén vannak célkitűzései”

– rögzítette Nagy Julianna, a KPMG igazgatója, aki szerint ebben a nagyvállalatok és a kkv-k is hasonlóan gondolkodnak.

A globális gazdaság évente körülbelül 100 milliárd tonna erőforrást használ fel, ennek a mennyiségnek mintegy 75 százaléka származik nem megújuló erőforrásokból. Az anyagok kitermelése és feldolgozása felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint 55 százalékáért, a vízhiány 90 százalékáért, valamint a földhasználathoz kapcsolódó biodiverzitás-csökkenés 90 százalékáért és a levegőben szálló részecskék egészségkárosító hatásainak akár 40 százalékáért.

„A Circularity Gap Report 2025-ös jelentése szerint a növekvő anyaghasználat miatt az anyagáramok mindössze 6,9 százaléka tekinthető körforgásosnak, ami a tavalyi 7,2 százalékhoz képest visszalépést jelent”

– közölte Bartha-Horváth Bálint, a CBRE szenior tanácsadója. Magyarország elmarad az európai 12,2 százaléktól, nálunk ez a szám 7,3 százalék körül mozog, ám a hazai teljesítmény értékelésekor szerinte érdemes figyelembe venni, hogy azok az országok, amelyek magasabb erőforrás-hatékonysággal és jobb körforgásos mutatószámokkal rendelkeznek, abszolút mértékben több alapanyagot használnak fel és több hulladékot is termelnek.

Függőség helyett együttműködés

„A körforgásos gazdaság nem egy kommunikációs üzenet, hanem működési kérdés. Az ALTEO-nál abban hiszünk, hogy az iparnak nemcsak csökkentenie kell a keletkező hulladék mennyiségét, hanem a termelési folyamataiba rendszerszinten be kell építenie az újrahasznosítást”

– hangsúlyozta Simon Anita, az ALTEO Circular ügyvezető igazgatója, aki arról is beszélt, hogy a körforgásos szemléletet nemcsak környezetvédelmi, hanem ellátásbiztonsági és gazdasági kérdésnek is tekinthető, amely segít csökkenteni a nyersanyag- és energiaár-volatilitás kockázatait, valamint a kritikus alapanyagoktól való függőséget. Mint mondta, ez iparági együttműködések révén valósítható meg, ahol a vállalatok nem elszigetelten, hanem egymásra épülő rendszerekben gondolkodnak.

Látszik továbbá, hogy ebben a vállalatok leginkább az állami pénzügyi ösztönzőkre számítanak, egyéb külső forrásokat kevésbé vesznek igénybe ilyen célra. A szakértők egyetértettek abban, hogy a körforgásos átmenet felgyorsításához elengedhetetlen, hogy a vállalatok még több ismerettel rendelkezzenek a terület hosszútávú stratégiai hasznáról, a benne rejlő üzleti lehetőségekről és segítséget kapjanak a megvalósításhoz, az azonnali lépések megtételéhez.

„A mi közösségünkben nincs tudásféltés. Ha ebben a körben nem találunk megoldást, hozunk külföldről.”

– hangsúlyozta Márta Irén.

A körforgásosság jelenleg inkább szabályozási-megfelelési feladat ugyan, mintsem üzletimodell-szintű átalakulás, de az európai és a hazai szabályozás kulcsfontosságú, mert a kötelezettségek mellett piacot is teremt. A beszámolási kötelezettség a körforgásos adatok gyűjtésében is nagy fejlődést eredményezett, de még a célok nagy részét nem támasztják alá megfelelő méréssel. Ugyanakkor vannak valóban élenjáró cégek, nagyvállalatok és kkv-k egyaránt, ahol már komplex körforgásos rendszerek működnek és ahol stratégiai szinten kezelik a témát.

Borítókép: BCSDH