Becsült olvasási idő: 1 perc
Forgalomba hozza átlátszó kóláját a Pepsi

Emlékszik a csodálatos kilencvenes évekre, amikor még No volt a Limit, evőkanállal zabáltuk az Aromix italport, ragadt a hajunk a Triple Sec-től, de mégse voltunk soha betegek, mert akkor még nyugodtan ki lehetett menni az utcára sötétedés után is? – tudakolja tőlünk szösszenetében az Index.

Akkor még a nosztalgia is valahogy olyan természetes volt, nem a Facebookon vadásztak a lájkokra a feel good oldalak, mint manapság. De ami volt, elmúlt, a régi jó dolgok úgy eltűntek, mint egy fiom csipszvacsora a teleshopból, nincsen már átlátszó kóla sem.

DE LESZ!

A Pepsi ugyanis újra piacra dobja a Crystal Pepsi névre hallgató, teljesen átlátszó kóláját, aminek Amerikában állítólag komoly kultusza és rajongótábora volt, amikor 1992-ben először lehetett kapni. Ez a keménymag mondjuk nem lehetett túl nagy, mert egy éven belül ki is vezették az átlátszó kólát a piacról, pedig még a Super Bowl alatt is ment a reklámja.

A lényeg, hogy a Crystal Pepsi annyira kilencvenes évek, hogy a vállalat ráépíti az Észak-Amerikában a következő nagy nosztalgiakampányát, amikor nyolc hétig megint lehet majd kapni ezt a csodálatos nedűt.