Becsült olvasási idő: 1 perc
Három év börtönt kaphat, aki élelmiszerhulladékot forgalmaz

Három évig terjedő börtönt is kaphatna az egy KDNP-s javaslat szerint, aki lejárt szavatosságú élelmiszert, takarmányt megszerez, tart, illetve forgalmaz.

A büntető törvénykönyvben (Btk.) szabályozná a KDNP-s Tarnai Richárd a lejárt szavatosságú, így hulladéknak minősített élelmiszer, takarmány engedély nélküli megszerzését, tartását és forgalmazását. A kereszténydemokrata politikus az új Btk.-hoz szerdán benyújtott módosító javaslatát azzal indokolta, hogy a lejárt – így hulladéknak nyilvánított – termékeket gyakran tulajdonítják el illetéktelenek, és átcímkézve, átcsomagolva újra megpróbálják forgalomba hozni azokat, ám az ilyen ügyben indult nyomozásokat a rendőrség sokszor azzal zárja le, hogy a hulladékoknak nincs értéke, így címkenincs elkövetési érték sem, tehát nem történik jogszabálysértés. Az élelmiszerekre vonatkozó jogszabályok pedig azért nem vonatkozhatnak az ilyen esetekre, mert a hulladék már nem élelmiszer.

Tarnai Richárd ezért új passzust iktatna a Btk.-ba, amely így kimondaná: aki a hulladéknak minősülő élelmiszert, illetve takarmányt engedély nélkül megszerez, címketart vagy elvisz, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki ezt azért teszi, hogy a hulladéknak minősülő élelmiszert forgalomba hozza, két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne, ha pedig forgalomba is hozza, három év is lehetne a büntetése.
Az új Btk. javaslatátát hosszas előkészítés után ebben a hónapban nyújtotta be a parlamentnek a kormány, a képviselők ezen a hét is vitáznak róla.