Az Országos Kereskedelmi Szövetség felmérése szerint, az Erzsébet utalványt jelenleg kereskedelmi értékesítőhelyeken és vendéglátóhelyeken, több ezer hazai üzletben, a nemzetközi áruházláncok közül, pedig kizárólag egyes Tesco áruházakban lehet beváltani.
A szövetség fontosnak tartja, hogy az Erzsébet utalvány népszerűsége érdekében a többi nemzetközi áruházlánc is köthessen elfogadóhelyi szerződést a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel. A vásárlók igénylik, hogy bárhol szabad választásuk szerint beválthassák ezeket az utalványokat, ami egyébként így még jobban szolgálná a rendszer szociálpolitikai céljait is,
hiszen nagyobb lenne az utalványok forgalma. A vásárlók a pénzük egyik felét a hazai, a másik felét a nemzetközi élelmiszeráruházakban költik el.
Az OKSZ érthetetlennek tartja, hogy közel fél év huzavona után az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Match, a Penny Market, és a Spar üzleteiben a vásárlóknak még mindig csalódniuk kell, ha Erzsébet utalvánnyal akarnak fizetni.
Az EU egyik vizsgálata éppen arra irányul, milyen alapon zárják ki az elfogadóhelyek közül az áruházak egy részét, akik egyébként hosszú hónapok óta próbálkoznak elfogadóhelyi szerződést kötni.

