Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század elsõ harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok. A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetõen Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor elõfordulása csak az ott élõ magyaroknak köszönhetõ. Pedig a fondantcukor - túltelített oldatból kikristályosított cukormassza -, amely minden szaloncukor õse és alapja, Franciaországból származik, számol be a Múlt-kor.hu.
Elsõ említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerû csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítõk kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerû cukorka, de legfõképpen a sörbet, a fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk.
Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukormûvesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. A XIX. század elsõ felében már ismerték és készítették a fondant alapú cukorkákat, például a Wikus-féle üzemben - tudtuk meg Borsódy Mihály szakértõtõl. Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat.
Az azonban tudható, hogy a fát díszítõ szaloncukor valamikor a XIX. században jelent meg az üzletekben, s a század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Akkoriban természetesen kisüzemi körülmények között, kézi munkával, szabad tûzön, lábasokban fõzték a fondant-t. Hûtötték, majd újból felmelegítették, ízesítették, formába öntötték, csomagolták. Az elsõ fondant-t készítõ gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén.
„Jókai még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a német salonzuckerl szóból ered. 1891-ben jelent meg Hegyesi József magyar-franczia szakács és vállalkozó »A legújabb házi czukrászat« című kézikönyve, amelyben tizenhétféle szaloncukrot ír le, így pl.: szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák.”, írja a Wikipédia.
Kugler Géza az 1891-ben megjelent „Legújabb nagy házi cukrászat” című könyvében már 17 féle szaloncukorreceptet írt le. A magyar cukrászdák szaloncukrait a vevők készletről vásárolhatták vagy meg is rendelhették. A megrendelő határozhatta meg, hogy milyen ízű szaloncukrot, milyen színű szaloncukorpapírba, valamint milyen színű és minőségű (sima vagy préselt mintájú) sztaniolba csomagolva kér.
Ezután fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi mûveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban õrizték meg a kézi munkát. Sok kis mûhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre. Mostanság különbözõ édességgyártók karácsony közeledtével ontják a szaloncukrok özönét. Mindenféle ízben és bevonattal, sokféle csomagolásban, gyerekek és felnõttek örömére, s persze a karácsonyfák díszítésére.
