A nyertest a márka rajongóinak bevonásával keresték a „Mindent a szójáról!” facebook oldalon, a győztes siklósi hölgy a Joya termékek háziasszonya lesz ez évben.
A forgalmazó Real Nature Kft. „Mindent a szójáról” Facebook oldalán meghirdetett verseny célja az volt, hogy megtalálja Magyarország azon legszebb hölgyeit, akiknek életében és megjelenésében fontos a természetesség és a környezettudatosság, elkötelezettek az egészséges életmód mellett, így sugárzik belőlük a vitalitás. Az oldal látogatottsága a kampánynak köszönhetően közel 300 százalékkal nőtt, a modellversenyen több mint 2000 rajongó szavazott, a játék bejegyzéseit pedig összesen több mint 69 000-en tekintették meg.
A feltöltött pályaművekre a verseny Facebook oldalán az 1. fordulóban 2013. szeptember 24. és november 23 között lehetett szavazni. A zsűri a fenti kritériumok alapján, illetve a rajongók véleményét figyelembe véve több mint 200 versenyző közül választotta ki a II. fordulóra azt a TOP10 jelöltet, akik közül a 2. fordulóban a legtöbb szavazatot elért pályázó lett a nyertes.
A szervező Real Nature Kft. a szavazók között 5 db egyedi összeállítású, Joya Családi Ajándékcsomagot is kisorsolt, főként a legfrissebb újdonságokat bemutatva. Az első helyezett, vagyis a legtöbb szavazatot elért pályázó főnyereménye pedig egy értékes egyedi portfolió album elkészíttetése, továbbá a szerencsés befutó lesz a „Joya Arca” is 2014-ben.Több mint 200 pályázat érkezett, a jelentkezők között volt idős és fiatal, hivatásos modell, két gyermekes családanya és diáklány. A legtöbb szavazatot egy siklósi 19 éves hölgy, Hamburger Lotti érte el, aki tavaly érettségizett emelt informatika tagozaton. Lotti figyel a táplálkozására, gyakran jár a természetbe és sokáig kézilabdázott, kedveli a sportot.

