hero
Store Insider 2022. június 16. 13:18
Itt vannak Az Év Boltja 2022 nyertesei!
A Kecskeméten megrendezett FMCG Top 2022 konferencián derült ki, kik is nyerték az idei Az Év Boltja díjakat.

Az Év Boltja verseny 2015-ben indult, idén 8. alkalommal rendezte meg a Store Insider magazin és kiadója a PPH Media. Idén 72 pályázat érkezett, ezek fele került be a döntőbe az első körös, online értékelés alapján. 

A verseny főtámogatója negyedik éve a Sole-Mizo Zrt., kiemelt támogatója idén is a Waberer’s, a Nemzeti Dohánybolt kategória támogatója a Pannon Kávé, szakmai partnere pedig a NÉBIH. Köszönjük nekik!

Gratulálunk a nyerteseknek!

2 éve nemcsak egyéni boltok, hanem kereskedelmi láncok is nevezhetnek a versenyre. Ők az adott kategóriákban nemcsak konkrét boltok bemutatásával, hanem az adott kategóriára vonatkozó stratégiájuk leírásával is bebizonyíthatják a szakmai zsűri számára, hogy az adott kategóriában kiemelkedően teljesítenek.

Az egyéni boltok kategóriájában 14 díjat, a kereskedelmi láncok kategóriájában 6 díjat adunk át, támogatóink és a Store Insider és a Tobacco magazin révén 11 különdíjjal is jutalmazzuk a pályázókat, és kiderülnek a közönségszavazás nyertesei is.
Az Év boltja verseny szakmai zsűrije a következő szakemberekből állt:

Ács Dóra, a Store Insider szaklap főszerkesztője
Bokor Rita, független tanácsadó
Dörnyei Otília, az Inspira Research üzletágvezetője
Dr. Barna Sarolta, a NÉBIH Élelmiszerbiztonsági Kockázatkezelési Igazgatóságának vezetője
Földi Bence, a Tobacco Magazin főszerkesztője
Gláser Tamás, a Magyar Védjegy Egyesület ügyvezető elnöke
Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke 
Kovács Viktória, Waberer’s, Key account manager
Mészáros Andrea, a Sole-Mizo Zrt. trade marketing menedzser csoportvezetője
Murányi László, kereskedelmi szakértő
Nagy-Istók Petra, Sole-Mizo Zrt., trade marketing manager
Szabó Károly, a Kaméleon Reklám ügyvezető igazgatója

Az Év Boltja 2022 nyertesei - egyéni

1. „Sarki” bolt – Független bolt
Pályázat: Egy ínyenc sarok az Újlipóciai flaszteren
Pályázó: TAD Kft.

2. Kisbolt – Független kisbolt
Pályázat: Mindenki Örömére
Pályázó: Nádor Benzinkút Shop Kft.

3. Kisbolt – Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt - kistelepülés
Pályázat: Vissza a jövőbe
Pályázó: KELET-ALFI-KER KFT.



4. Kisbolt – Kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt - nagytelepülés
Pályázat: Dédestapolcsányban a volt Népbolt helyén „ékszerdoboz” az új COOP üzlet - nagytelepülés
Pályázó: UNIÓ COOP Zrt.



5. Szupermarket – 1000 m2 alatt
Pályázat: Príma Linum
Pályázó: Vörösvár Kft.


6. Szupermarket – 1000 m2 fölött
Pályázat: Modernitás és környezettudatosság az Etele Plaza SPAR üzletében
Pályázó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

7. Nagyméretű szupermarket 
Pályázat: A vadonatúj kaposvári INTERSPAR 82 új munkahelyet teremtett a pandémia idején
Pályázó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

8. Hipermarket
Pályázat: Az év boltja
Pályázó: Tesco-Global Áruházak Zrt.



9. Diszkont
Pályázat: Buda szívében, a Lidl Csalogány utcai üzletében
Pályázó: LIDL Magyarország Kereskedelmi Bt.



10. Drogéria
Pályázat: Fenntarthatóság a dm-nél: a jövőt a jelenben építjük 
Pályázó: dm Kft.

 

11. Szakboltok
Pályázat: Drink Station, minőségi megálló a határtalan italkínálatban
Pályázó: Rapid 92 Horeca Kft.



12. Benzinkúti shop
Pályázat: LUKOIL - DESPAR M1 Zsámbék
Pályázó: Normbenz Magyarország Kft.



13. Nemzeti Dohánybolt – 50 m² alatti eladóterű üzletek 
Pályázat: Az év boltja
Pályázó: Lázár Lívia e.v

14. Nemzeti Dohánybolt  - 50 m² feletti eladóterű üzletek 
Pályázat: Éjjel-nappal a Gombában
Pályázó: Dohánykuckó Bt.

Az Év Boltja 2022 nyertesei - kereskedelmi láncok

KERESKEDELMI LÁNCOK – Az Év Zöldség és Gyümölcs Kereskedője 2022
Pályázat: Az Év Boltja 2022 - Az Év Zöldség és Gyümölcs Kereskedője pályázat - Lidl Magyarország
Pályázó: Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.



KERESKEDELMI LÁNCOK – Az Év Friss Húsáru Kereskedője 2022
Pályázat: A Regnum Húsüzemek kiemelkedő minőségű termékei
Pályázó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

KERESKEDELMI LÁNCOK – Az Év Friss Pékáru Kereskedője 2022
Pályázat: Több mint 2 milliárd forintos beruházás, folyamatosan bővülő számú egészségtudatos termék az ALDI látványpékségeinél
Pályázó: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.

KERESKEDELMI LÁNCOK – Az ÉV Munkáltatója az FMCG Kiskereskedelemben 2022
Pályázat: A Tesconál dolgozni több, mint elsőre gondolnád
Pályázó: Tesco-Global Áruházak Bt.

KERESKEDELMI LÁNCOK – Az Év Vevőbarát Kereskedője 2022
Pályázat: Ilyen egy vevőbarát munkahely/Fenntartható megoldások az Auchantól
Pályázó: Auchan Magyarország Kft.



KERESKEDELMI LÁNCOK – Az Év Környezettudatos Kereskedője 2022
Pályázat: E-kamionnal, napelemmel és használt sütőolaj-gyűjtéssel építi a fenntarthatóbb jövőt az ALDI
Pályázó: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.
 

 

Különdíjak

Leglátványosabb Mizo kihelyezés – Sole-Mizo Zrt. Különdíj
Pályázat: Vissza a jövőbe
Pályázó: KELET-ALFI-KER KFT.



Leglátványosabb Mizo kihelyezés – Sole-Mizo Zrt. Különdíj
Pályázat: A vásárlás új dimenziója
Pályázó: CBA-Grand Gourmet Kft.



Leglátványosabb Mizo kihelyezés – Sole-Mizo Zrt. Különdíj
Pályázat: Széles választék, kedvező árak
Pályázó: CBA-DL Projekt Kft.



Leglátványosabb Mizo kihelyezés – Sole-Mizo Zrt. Különdíj
Pályázat: Szuper termékek Príma árakon 
Pályázó: Városház - Centrál Kft. 

NÉBIH KMÉ Kommunikációs Különdíj
Pályázat: Sárga Dombház
Pályázó: KELET-ALFI-KER KFT

NÉBIH KMÉ Szortiment Különdíj
Pályázat: Príma Linum
Pályázó: Vörösvár KFT. 


Az Év Boltja Arculati különdíj
Pályázat: Üzlet az ország első kőszínházával szemben
Pályázó: Rossmann Magyarország Kft

Közönségdíjasok

Egyéni boltok közönségszavazás
Pályázat: Vissza a jövőbe
Pályázó: KELET-ALFI-KER KFT.

Nemzeti Dohánybolt közönségszavazás
Pályázó: A mi kis üzletünk
Pályázat: Molnár Mária e.v.



Az Év Boltja Etalon különdíj
Pályázat: Tökéletesre hangolva
Pályázó: Tálas Trafik Bt.


 
Pannon Kávé különdíj (A Nemzeti Dohánybolt kategória támogatója)
Pályázat: Éjjel-nappal a Gombában
Pályázó: Dohánykuckó Bt.

Gratulálunk a nyerteseknek!